Megígértük a Ritának, hogy ha bejön Tokióba, elvisszük Akihabarára, elektronikus szótárt venni, meg ide-oda. Be is jött, mi még csak akkor ébredtünk, aztán nekivágtunk, először a környéken lévő Yoyogi-parknak. Itt az egyik utcát le szokták déltől zárni, és mindenféle lelkes amatőr együttesek szállják meg, akik általában elég rossz zenét adnak elő. Most kevesen voltak, viszont Yamagata prefektúra valami nagy banzájt szervezett a környéken, volt nagy zaj, rengeteg helyi jellegzetesség és étel, kóstolókkal, úgyhogy majdnem megtette reggeli helyett, de aztán nem bírtuk tovább. Elmentünk a Shimbashihoz, a Péter tudott egy olcsó üzletet, ahol ő is vette a szótárját. Majdnem elsírtuk magunkat, mert mire a Rita vásárolt, a szótár már kétezer yennel olcsóbb volt, még annál is, amennyiért én vettem, pedig én tényleg csak négy nappal korábban vásároltam.
Ebédelni egy ramen-boltba tértünk be. Korábban én nem frekventáltam ezeket, mert kicsit drágállottam, de itt kiderült, hogy nemcsak azért drágább, mint a közvetlenül az állomás mellett levő, igénytelen éttermek, mert több mindent tesznek a tésztához, hanem azért is, mert sokkal többet adnak enni. Egyetlen tál tésztalevessel pukkadásig ettük magunkat.
Elmentünk aztán a Ginzára – a Péter kívülről ismert néhány áruházat –, és egy kilencemeletes, háromépületes papír-írószer-áruháznál, az Itoyánál leraktuk a Ritát. Ő ott aztán el is volt vagy másfél óra hosszat, mi addig elmentünk szintetizátorokat nézni. Futólag, persze, mi is végigrohantuk az Itoyát, elképesztő. Rita saját bevallása szerint másfél óra alatt csak a harmadik emeletig jutott, jó is, hogy tovább nem, mert megvette volna a fél áruházat.
Este a változatosság kedvéért három személyre sütöttem yakisobát, ezúttal már káposzta is került bele, így egészen hitelesre sikerült.