Mindent megvettem, amit csak akartam, már csak bóklászni kellett. Délelőtt a hecc kedvéért bementem a Péter cégéhez, akik multimédia-eszközöket árulnak Japánban. Azazhogy inkább csak árulnának, mindenesetre a bemutatótermük nagyon klassz, jó fejek a munkatársai is. A főnök megjelent valami amerikaival, akinek eldicsekedett a cuccokkal. Kár, hogy a bemutatott japán szoftverek mind demó-változatok voltak, a háromnegyedük nem működött, és néha egyszerűen elfelejtettek fordítani az amerikainak.
Déltájban szabadultam el, utána mindenképpen ki akartam próbálni a Shakey’s Pizza déli svédasztalát. Általában is elképesztő engedményeket adnak a vendéglők Japánban déltájban, de a Shakey’s-é talán az egyik leggálánsabb: 600 yenért annyi spagettit, pizzát és krumplifánkot ehet az ember, amennyit csak akar. Igaz, ital nincs benne, és az 250-nél kezdődik, amelyik egyébként nem is olyan súlyos ár.
Hát én nem kértem italt, és sikerült nem túlságosan magyar módra viselkednem. Igaz, háromszor fordultam, de nem zabáltam betegre magam – bár kétségtelen, hogy alaposan jóllaktam.
Utána elsétáltam Uenóra, ahol az arabok hamis, újramágnesezett telefonkártyákat árulnak igen olcsón. Végül is kaptam tőlük kettőt ajándékba – gondolom, azért, hogy majd később visszajárjak hozzájuk –, amivel aztán később sikerült is hazatelefonálnom.
Uenónál van egy nagy park, állatkert is van benne, amit ugyan kihagytam, de a parkban elüldögéltem egy kicsit. Egy – némiképp ittas és hazafi – öregapó, két paddal arrébb, hosszú szónoklatot vágott le a külföldiekről, akik elfoglalják Japánt, meg hasonlók. Igen jól szórakoztam, de kicsit megijedtem a végén, mert kezdett erősen ellilulni a feje, és poharakat dobált a betonra, ahol egyébként görkorcsolyás srácok gyakoroltak.
Ueno és Akihabara között szinte végig, a vasútvonal mellett piac van. A második világháború után itt volt a legvadabb a feketepiac, és ebből az életérzésből még megmaradt mára valamennyi.
Végül aztán Tokió közepétől legyalogoltam egészen a Tokió toronyig. Kicsit messzebb volt, mint gondoltam, a fene hitte, hogy ilyen messziről látszik. Mindegy, szép parkokon mentem keresztül, de volt vagy hat kilométer. Fel is mentem rá, nagyon drága, úgyhogy csak 150 méterig jutottam, de este tényleg varázslatos látvány. Ameddig a szem ellát, Tokió.