ISOT 2008

Tegnap kaptunk egy ajándék belépőt egy irodai biztonságtechnikai kiállításra. A dolog mérsékelten tűnt izgalmasnak (papírmegsemmisítők és páncélszekrények), viszont kiderült, hogy egyidőben, ugyanazon a helyen rendezik Ázsia legnagyobb papír-írószer és irodatechnikai kiállítását is, és jó eséllyel az egyik belépővel az egészet végig lehetne látogatni.

Külön jó pont, hogy a kiállítás a Tokyo Big Sightban volt, ahová amúgy is el akartam valamikor menni. A Tokyo Big Sight becsületes neve persze Tókjó Kokuszai Tendzsidzsó, vagyis Tokiói Nemzetközi Kiállítási Központ, és nem teljesen véletlenül az ilyen nevű állomáson célszerű leszállni:

A hely egyébként az Odaiba nevű mesterséges szigeten található, a Tokió-öbölben. Odaiba – becsületes nevén Tókjó Rinkai Fukutosin, azaz Tokiói Tengerparti Másodlagos Városközpont -, amely néven e helyen eredetileg néhány erődként használt kis sziget volt, az 1990-es évek elején indult egy Tokyo Teleport Town nevű futurisztikus gigaprojektnek, amelynek nagyjából az volt a lényege (egy pár lépést most kihagynék), hogy ha már beleöntöttük azt az irtózatos mennyiségű szemetet a Tokió-öbölbe, akkor építsünk is rá valamit, és akkor már miért is ne valami nagyon futurisztikusat. Úgy volt, hogy 1996-ra itt 100 ezer ember fog lakni, ha nem is szkafanderben, de legalábbis valami nagyon űri környezetben.

Az ingatlanbuborék persze kipukkadt, 1995-ben az új polgármester leállíttatta az egészet a francba – amikorra beleöltek olyan egybillió(!) yent) -, az építő cégek annak rendje és módja szerint tönkre is mentek, plusz a közlekedés ide se volt még ide olyan nagyon frászosan jó. Sok év alatt és az eredetitől meglehetősen eltérő célokkal sikerült végül is hasznosítani a területet, amely mostanra a kiállítási központon túl otthont ad például az ide kiköltözött Fuji TV stúdióinak, és sok más cégnek, egy játék Szabadság-szobornak, a kettő közül az egyik tokiói beach-nek (fürdeni nem ajánlott), óriáskeréknek, miegymás, és a Rinkai-vonal megépültével a közlekedés is sokkal jobb lett (igaz, kishíján csődbe ment a Rinkai-vonalat üzemeltető TWR és még most is necces). De még mindig van itt elég sok hely, úgyhogy például a parkolás feleannyiba kerül mint Tokió bármely egyéb helyén (beleértve akár Csófut is, ami 20 km-rel kijjebb van).

Nagy általánosságban és főleg külföldiek részéről a vélemény, hogy Odaiba botrányosan ronda (a szokásos kifejezés az eyesore). Én nem fogalmaznék ennyire vaskosan, egyrészt a shangháji Pudong semmivel nem szebb, csak magasabbak az épületek, másrészt Tokió maradékához – és általában a városi japán építészethez – képest Odaiba tulajdonképpen kifejezetten szép, de legalábbis szellős, ami Tokióban nagy érték:

Azért akadnak itt is magasabb épületek:

Egy kicsit érdemes még elidőzni annál a ténynél, hogy a sziget lényegében szemétre épült. Mondhatjuk persze akármilyen szépen, meg hát nyilván raktak bele egy kis mást is, de a helyzet az, hogy a feltöltéshez bizony az itteni “el nem égethető” szemetet (túlnyomórészt műanyag), ipari hulladékot meg az elégetett szemét hamuját használták… és használják, Odaiba szélén most is folyik feltöltés, 35 évre taksálják, ami után megtelik és lesznek gondok, éppen ezért most gondolkoznak azon, hogy mégiscsak elégessék-e a műanyagot is. Miután évtizedekig sulykolták a népbe, hogy azt külön kell válogatni. (A történet az, hogy a nyolcvanas években nem volt elegendő a tokiói szemétégetők kapacitása. 1997-re érték utol magukat, azóta viszont Japánban is beindult a környezettudatosság, meg a recycling, úgyhogy most éppenhogy nincsenek kihasználva az égetők, és ez nem kevés pénzbe kerül.)

De utoljára kanyarodjunk vissza ahhoz a tényhez, hogy akármilyen szépen is körítjük, Odaiba nagyrészt szemétre épült. A közvélekedés az – a gyakorlatban ennél valószínűleg egy hajszállal jobb a helyzet, mégiscsak jártak erre mérnökök is -, hogy ha Tokió alatt becsap a durván hetven évente előforduló nagy földrengés (most már vagy tizenöt éve késik, tehát bármelyik nap jöhet), akkor Odaiba úgy fog széthullani, mint egy nagy tál mákostészta.

És akkor Tokyo Big Sight:

A jellegzetes alakú, négy fordított piramisos épület csak a központi konferenciaközpont. (Érdekes módon gond nélkül fel tudtam benne mozgólépcsőzni, senki nem kezdett el velem ordítozni.) A “keleti” és “nyugati” csarnokok nem egyformák, a nyugati mellette van, a keleti arrébb, de nagyobb.

A várakozás egyébként bejött, csak minden sokkal nagyobb volt, mint amire számítottam. Gyorsan végigszaladtam az irodatechnikán, és utána egyrészt találkoztam ismerősökkel (márminthogy ugyanaz az IDEAL vágógép és Fastbind ragasztókötő gép, amit otthon használunk, csak másik márkanéven), lézergravír, laminátorok, az itteni versenytársak; egy csomó jópofa új géppel – például kifejezetten névjegyvágó, ember betolja az A4-es papírt, kiesik 10 darab névjegy, vagy pólóra tintasugarasan nyomtató masinával -; és valami eszetlen mennyiségű írószerrel és irodai cuccal. Próbáltam úgy viselkedni, mintha sokkal nagyobb cégem lenne Magyarországon, és tényleg eszembe jutna bármit is exportálni, de a tréfát félretéve, láttam néhány olyan dolgot (például a Pentel 0.25/0.3/0.4 mm-es tollait, 2 db 100 yen, meg egy sor ecset-toll), amiknek talán otthon is örülnének. Kisebb halom névjegyet gyűjtöttem be (és osztottam ki), előrendeléseket felveszek…

Estére persze járni alig bírtam, meg rettenetesen kiszáradtam, de végül is nem volt hiba eljönni, sőt. Ha véletlenül Japánban is szeretnék egy nyomdát, most már csak ötöt kéne telefonálnom és meglenne minden, ami otthon. És még csak többe sem kerülne.