A Csódzume-küldetés

Utálta, ha az utolsó pillanatokban változik a terv. A profik csak a regényekben rögtönöznek folyton és jól. Nincs idő háromszor újracsomagolni a táskákat és megtanulni csukott szemmel is bármit, azonnal előrántani a helyéről.

Mindig volt benne némi rossz érzés, amikor hosszú útra indult, akármennyire is felkészült. Sietnie kellett a pakolással, no nem mintha ettől kevésbé gondosan csomagolt volna. A hosszúkás tárgyat alaposan bebugyolálta, majd felöltöztette egy esőkabátba – tudta, hogy nehezen magyarázná meg, ha előkerül. Az utolsó pillanatban még változtatott a helyén, hogy az ellenségei nehezebben akadjanak rá.

Lesz-e vajon havazás ezen a bevetésen? – töprengett. Az idő mindig kiszámíthatatlan, főleg, ha az akció most a legészakibb szigetet is érinti. Tudta, hogy csak hónapok múlva tér vissza a bázisra, mindenre figyelnie kellett. Szúrós szemmel vizslatta végig a szobát, hogy mi kerülhet még a feladott poggyászba. A technika már szépen összerendezve, kikészítve feküdt az asztalon, ez majd az utolsó pillanatban kerül a kézitáskába.

Aki ragadozónak születik, annak minden pillanatban készen kell állnia — ezt tudta, amikor ezt az életet választotta. De nem bánta meg… segített neki távolabb kerülni a gyerekkorától, és mindattól, amit maga mögött akart hagyni.

Borotválkozás közben a tükörben – ahogy mindig – elpróbálta a laza viccelődést a határőrökkel. Ha az ember idegen nyelven éli az életét, a spontánnak tűnő gesztusokért is meg kell küzdeni.

***

Amikor  a gép felszállt vele, tudta, hogy magára maradt. Furcsa módon nem izgult többé. Ilyenkor már soha nem izgult.

A leszállás simán ment, annyira simán, hogy ettől feszültté vált. A zöld folyosót választotta. A közepén leejtette az útlevelét — így egyrészt feltűnés nélkül körül tudott nézni bokamagasságban (ó, azok az árulkodó civil cipők!), másrészt az álcája a pocakos, kicsit ügyetlen külföldié volt. A kiképzésen azt tanulta, hogy aki ügyetlen, az soha nem gyanús.

Minden simán ment. A vonatot választotta, hogy elvegyülhessen a tömegben. Figyelt, de senki nem követte.

Csak a védett lakás ajtaját bezárva engedte meg, hogy az együgyű mosoly leolvadjon az arcáról. Takarékos, begyakorlott mozdulattal nyitotta ki a bőröndöt, és tekerte elő a kabátba csomagolt tárgyat. A keze nem reszketett, bár már érezte: így egészen más itt. Így bírni fogja.

De aztán eszébe jutott, mit tanult a kiképzésen: “SOHA ne jósolj. A jövő egy feneketlen lyuk az időben.”

 

—————————————————————————————————–

 

Igazából csak annyit akartam írni, hogy trappista sajtot meg debreceni kolbászt vacsoráztam, pedig Japánba tilos húst behozni, de lebeszéltek, hogy az nem elég érdekes és izgalmas.

Így jobb?

 

7 thoughts on “A Csódzume-küldetés

  1. Vajha mi lenne az valójában, amitől végig ilyen (izgalmas, jó) modorban egy egész krimit megírnál? Fülszöveg fordítása? Teafőzés?

  2. A “kolbász” japánul alapból “szószédzsi” (sausage), de a szótárban találtam ezt rá. Olyasmit jelent, hogy “bélbetöltés” (vagy “bélbetöltött”)…

  3. Perkele! Nézem, végre jönne egy jó humorral átszőtt jó kis olvasnivaló könyv, erre kiderül, hogy összesen ennyi van megírva… Ha mégis írnál egy kém-bohózatot, vagy hogyishívjákezt, teljesen valós finn és német helyszínekkel besegítek!

Leave a Reply