Reggel arra ébredtünk, hogy az egyik pici koreai lány fogából dőlt a vér, tehát expressz hazament a Kim-család, és akkor már vitték a másik koreait is. A maradék három fiú meg a két kínai lány beszélgetett még egy darabig a két tanárral – mást nemigen lehetett csinálni, valami tájfun közeleghetett, vagy mi, mert felváltva sütött a nap, majd kezdte rá újra az eső. Végül is aztán kettő körül elbúcsúztunk, Takagi sensei felvitt bennünket egy közeli hegy majdnem tetejére, és magunkra hagyott bennünket.
Némi tanakodás után nem néztük meg kétezervalahányszáz yenért a kaktuszmúzeumot, viszont fellibegőztünk a hegy tetejére, amely, mint kiderült, egy vulkáni kráter, helyre kis úttal körbe a peremén, a mélyén pedig íjászpályával. Íjászni nem hagytak, de körbesétáltunk, és videózgattam is – most először és utoljára az út során. Körülbelül azelőtt menekültünk le a hegyről, hogy úgy istenigazából rákezdett volna megint az eső.
Innen aztán szépen hazabuszoztunk-vonatoztunk. Este Attila főzött paprikáskrumplit.