Ha már Izu-félsziget, tengerpartra kell menni – döntött a társaság. Ez azt jelentette, hogy pár száz yennel délebbre kellett menni: az első, Takagi tanár úr által javasolt, használható tengerpart Imaihamában volt. Szépen vonatra is szálltunk, megérkeztünk, annyian voltak, mint a lemmingek közvetlenül öngyilkolászás előtt, pedig igencsak felhős volt az idő. Mire vettünk Attilával valami nylont, amire lefekhettünk a homokra, szépen el is kezdett szemerkélni az eső, aztán ezt már nem is nagyon hagyta abba. Kim-san bérelt valami hasalós hullámlovaglós deszkát, amellyel egyikünk sem boldogult igazán (elméletben persze Kitcho is, én is professzorok voltunk), viszont mindegyikünknek kidörzsölte a hasát. Egy darabig nem zavart senkit az eső, de amikor úgy istenesen rákezdte, valahogy mindenkinek elment a kedve a további fürdőzéstől (a napfürdőzéstől már korábban, nap híján). Kitcho mindenáron rotenburo-ba, szabadtéri fürdőbe akart menni, mert állítólag itt volt ilyen – a kínai-koreai társaság fellázadt, és hazamentek.
Mi viszont tényleg találtunk egy fürdőkomplexumot: 1000 yenért rotenburo, szauna, rendes fürdő, zuhany, mesterséges napozda (igen, szolárium, csak valami igénytelenebb fajta), mindenféle. (Itt Matsumotóban csak egy szauna 2000 yen…) Be is vettük magunkat, és valami igen nehezen leírható élményben volt részünk a rotenburo-ban: jó meleg vízben áztattuk magunkat, miközben a fejünkre zuhogott az eső, és a hegyoldalról, ahol a fürdő volt, valami csodálatosan szép kilátás nyílt a háborgó tengerre. Aztán fürödtünk, szaunáztunk, megint fürödtünk, megint szaunáztunk, végül még egyszer visszamentünk a rotenburo-ba. Elfürödtünk vagy három órát.
Otthon aggódtak is, hogy hol lehettünk, de aztán esküdöztünk, hogy csak fürödtünk. Este segítettem a kenyérvágásnál, Sakai tanárnő megdicsért, abban a pillanatban el is vágtam az ujjam. Aznap este nem gitároztam.