Nem bírtam tovább: valamennyit sikerült spórolnom a hónapban az élelmiszeren (nem jártam el sehova vendéglőbe, kivéve azt a nagyon olcsó ebédlőt), így a megmaradt pénz mellé téve még egy kicsit, megvettem a legolcsóbb gitárt, amit lehetett kapni. 16 000 yen volt, egy Morris folk-gitár, elég szűknyakú, de jól bírja a fémhúrokat. Kicsit aggódtam, hogy hogy fogom hazavinni, de kaptam ajándékba egy tokot és egy készlet húrt.
Még egyszer: ez volt a legolcsóbb gitár, amit a városban kapni lehetett újonnan (Naganóban láttam egy 9 ezer yenes akusztikus gitárt, de az valami gyerekméret lehetett és semmi neve nem volt); ehhez képest jobb, mint eddig bármilyen gitárom, beleértve az otthoni (kölcsön) Yashiót. Annyira jó (nemcsak szépen szól, hanem nagyon tisztán, ami a bolgár gitároknak nem volt sajátja), hogy valami rettenetesen elkezdtem töprengeni az okán, míg aztán felfedeztem egy apróbetűs feliratot, hogy “Made in Korea”. Ez itt elég az árleszállításhoz. (Pontosabban az ellentététől, a “Made in Japan”-tól lesz nagyon drága.) És valószínűleg az is segít, hogy nem “Boy” elektromosgitár-húrok (“Made in Ungarn”) vannak rajta, hanem Morris folk-gitárhúrok.
Délután aztán pár órát gitároztam is … volna, ha a bal kezem ujjain nem puhult volna meg a bőr már régen, és a Morris drága húrjai puhábbak lettek volna. Így bő negyvenöt perc után fel kellett adnom. A körmeim elég hosszúak ahhoz a jobb kezemen ahhoz, hogy idegesítsenek, de még egy kicsit rövidek ahhoz, hogy szépen pengetni tudjam a gitárt. Úgyse bírom kivárni, hogy megnőjön. És különben is puhák.