Sausalito

Ha az ember dolgozni megy idegen országba, akkor bizony nem mindig pont azt csinálja, amit szeretne. Nem jut ideje felmenni valami környező dombra, hogy ilyeneket fotózhasson. Cserébe viszont előfordul, hogy olyan helyekre kerül, ahová alapesetben nem, vagy csak nagyon nehezen tehetné. Nekem például a kompkikötőnél (a pénzügyi negyedben) az egyik magasabb épület harmincnegyedik emeletére sikerült felficcenni, ahonnan még az ablakon át és a kicsi kamerával is (nem vittem az USA-ba a nagyot, igen, akkor minek vettem) így látszik a Bay Bridge:

bay-bridge

és így a Ferry Building:

ferry-building

A kompkikötő épülete egyébként csak mostanában ilyen szép (2003-ban újították fel), miután a két nagy híd (a másik ugye a Golden Gate) megépült (1936-ban ill. 1937-ben, bizony, ilyen régiek!), a kompforgalom brutálisan lecsökkent, és ennek megfelelően szépen le is romlott a környék. De most újra a régi pompájában ragyog, legalábbis kívülről nagyon szép, belülről nem túl érdekes.

leaving-port

Az utolsó nap már nem volt kiállítás, úgyhogy átkompoltunk a szemközti Sausalitóba:

arriving-at-sausalito

Sausalito egy békés, kicsit Szentendre jellegű városka a Golden Gate híd túloldalánál, amelyet eredetileg főleg hajóépítők laktak. Mostanra sokkal inkább kicsit turistás környék, mindenféle művészemberekkel, kicsit arrébb elég puccos lakásokkal és gazdag lakókkal (a városkában a fejenkénti átlagfizetés évi 81 ezer dollár!):

sausalito-3

A turisták persze főleg a tengerparton sétálgatnak (ez itt szemben az egyik nevesebb vendéglő):

sausalito-shore

amitől aztán ide is települt jónéhány galéria. Az egyikbe bementünk, egy fotóművész néni képei voltak benne, és hát az a helyzet, hogy tényleg tud valamit a fotózásról, mert bizony én is csak bámultam néhány láttán. (Mondjuk a Kínai Nagy Fal képről ki is derült, hogy valami egy hétig járt ki hajnalonként, amíg így összejött.)

Visszafelé ugyanez az út így néz ki:

sausalito-shore-2

Még egy kis vicces adalék Sausalitóról: azt írja a nálam okosabb Wikipedia, hogy itt is feltölteni tervezték a tengert, így aztán előre kiparcellázták a tenger alját, még utcaneveket is adtak… csak aztán a feltöltés valahogy mindig csúszott, és hát nem úgy néz ki, hogy egyhamar meglesz. Viszont mivel az utcák ki vannak jelölve, és az ugye közterület, hozniuk kellett egy törvényt, hogy ott (a víz alatti utcákon) nem lehet “parkolni”, mármint felette lehorgonyozni lakóhajókkal… oszt most megy a polémia.

Másnap aztán délelőtt indultam is vissza, és visszakaptam az időutazást: ugyan csak 12 órát repültem, mégis több mint egy nappal később érkeztem meg.

Leave a Reply