Azt tartja ugye a mondás, hogy ha valaki 40 éves kora felett úgy ébred, hogy nem fáj semmije, akkor valószínűleg meg van halva. Hát akkor én ma valószínűleg meg vagyok, mert reggel (na jó, délben) felkelve tényleg nem fájt semmim.
Nindzsákat ígértem, de az irodalmazás kapcsán kiderült, hogy nincs igazam. Az volt ugyanis a terv, hogy kedvesen ízekre szedem Gy. Horváth László Nindzsák c. könyvét, amelyik egyébként áttételesen az egyik oka volt (a sok kicsinek), amiért én japánul kezdtem tanulni, egészen pontosan ezt a részét (maga is idézet a könyvben):
Az évszázadok folyamán beidegződött japáni fül akkor ébreszti fel gazdáját, ha a tücsökdöngicsélés elül. Ki tudja, mily rég idő óta, a japánok felfedezték a tücsök fantasztikusan finom hallását, idegességét, s rögtön a szolgálatukba állították. A tücsök jobb házőrző, mint a kutya. Nem csavarog el, nem lehet halasrizzsel megvesztegetni. Állandóan az őrhelyén áll, mint egy példás forgalmi rendőr. Bármily halkan, nesztelenül lépjen idegen a házba, a tücsök meghallja. Elhallgat. Erre a csendre minden valamire való japáni felébred. Nem tud aludni – tücsökzene nélkül.
Ez a könyv a vele egyidőben megjelent rengeteg szemét közül kitűnt azzal, hogy viszonylag igényesen próbált irodalmazni (értsd: egynél több amerikai könyvből próbált fordítani), de ezzel együtt ez is hagyott valami furcsa szájízt maga után. És igen, ez a könyv is hozzájárult ahhoz, hogy az ember japánul akarjon tanulni (akkor, amikor ez még egyáltalán nem volt sem egyszerű, sem evidens), merthogy ennyi marhaság nem lehet igaz, derítsük már ki, mi a valódi helyzet.
A tücskökkel egyébként az, hogy sok utánaolvasás után valószínűleg tényleg tarthattak tücsköt házőrzőnek. Én viszont tücsköt több mint 5 év Japánban tartózkodás alatt szerintem egyszer láttam, egy kusiage-vendéglőben (és ha megfeszülök, sem emlékszem, hogy végül ettem-e, azt hiszem, nem). A kusiage nagyon vicces dolog, szó szerint pálcikán (olajban) sült (étel), a kusi direkt ilyen mininyárs evéshez (erre rakják a jakitori-t is), és a kandzsiját egyszer látva, nem lehet elfelejteni, absztrakt rablóhús: 串. Egyébként meg valahogy így néz ki:
Nade ami miatt az egészet előszedtük, a kabócák. Japánul szemi. Merthogy szemben a tücskökkel, kabócát viszont rengeteget lehet látni, és főleg még rengetegebbet lehet hallani. Nagyon súlyos. És miután ezek legalább 70-80 decibellel nyomják (közelről legalábbis, nem viccelek), ezen akartam poénkodni, hogy ha ez elhallgat, akkor az ember nem felébred, hanem végre elalszik.
Aranyos volt egyébként, Werther a higurasi szót ismerte a kabócára (miért, na miért, ezért), ráadásul elég határozottan, amitől én hirtelen igen butának kezdtem magam érezni. És persze amitől többet tanultam a kabócákról, mint amit valaha is akartam.
Szóval itt többféle kabóca is van, higurasi is:
de pont amikor beszéltünk, nem lehetett, mert az nappal volt, a higurasi meg este cirpel. Méghozzá a japánok szerint olyan hangon, hogy kana-kana (innen a higurasi másik neve, a kanakana)… de most őszintén, mit érdemel az, aki a leginkább kerregésre hasonlító hangból azt hallja ki, hogy kana-kana?
Reggel egyébként valószínűleg aburazemi lehetett, azt láttam itt a fán:
Teljesen aranyos volt egyébként, Werther egyik nap feldúltan jött vissza, hogy megtámadta egy ilyen nehézbombázó. Ami azt illeti, elsősorban városi gyerek lévén eredetileg én sem rajongok azért, hogy négycentis bogarakkal barátkozzam, de a kabócák tényleg teljesen ártalmatlanok az emberre. Na jó, a vetést éppen lelegelhetik, de a legnagyobb kárt közvetlenül maximum egy motorosban okozhatják, ha nincs rajta sisak.
Nem értem egyébként miért, de ha az ember lát végre egy kabócát, akkor nekem eddig – akármilyen mozdulatlanul is álltam – másodpercek alatt elhallgatott, és rövidesen el is repült. Lehet benne valami műszer, amivel érzékeli, ha nézik.
És egyébként még az érdekes, hogy Csófuban egyáltalán nem emlékszem tavalyról kabócákra, pedig ott is volt bőven fa. Lehet, hogy csak a lakás szigetelt jobban, és én a légkondi miatt folyton csukva tartottam az ablakokat, vagy eleve kevesebb ablak volt, de itt most jellemzően nyitva vannak, és a kabócák még most, szeptemberben is ciripelnek (augusztusban meg van, amikor tényleg közel elviselhetetlen). És ezek még a jámborabb, 3-4 centis fajták, a trópusokon állítólag van, amelyik 10-12 centisre is megnő.