Eszembe jutott a minapi kirohanás kapcsán, hogy milyen is volt, amikor én utáltam az idősebb generációt. És azt is tudom, hogy miért jutott eszembe: mert emlékszem egy nagyon meghatározó élményre, és most bizony elég rendesen megfordult az, ahogy a dolgot megélem.
Az úgy volt, hogy annak idején az Enterprise nevű számítógéphez egy magyar cég tervezett egy floppy-illesztő áramkört, és árulták ugyan – borsos áron – készre szerelve is, de ha valaki vette a bátorságot és tőlük csak a nyomtatott áramköri lapot, és összevásárolta hozzá az alkatrészeket, akkor teljesen ingyen (pontosabban a NYÁK árában ez benne volt) felprogramozták a PROM-ot és segítettek hibát keresni (már persze ha az ember nem úgy forrasztotta fel az alkatrészeket, hogy mindent mindennel össze).
Annak idején ezt a céget menő volt rettenetesen utálni. Nem csoda, az Enterprise volt az a számítógép, amelyet a csőszerelő lakatos is megengedhetett magának, úgyhogy nem kevés proletár származású volt a tulajdonosok között, yours truly as well. A cég tulajdonosa meg már akkor határozottan kapitalista elvek szerint építkezett… és nem is csinálta rosszul, volt nagy autója meg szép nagy lakása, úgyhogy az irigység aztán a maradék józan eszét is elvette az ifjúságnak.
Igazából persze a részleteket nem ismerem, úgyhogy se azt nem tudom, hogy emberünk valóban gonosz kizsákmányoló kapitalista volt-e, se nem akarom most szentté avatni, de bizony mára sokkal jobban megértem, ahogy hozzáállt a dolgokhoz. Teljesen igaza volt, hogy nem akart a mondjuk így, irreálisan takarékos ügyfeleknek árulni, vagy csak annyit, amennyit muszáj.
Én egyébként ezt a kandzsikártyáink kapcsán tanultam meg, csúnyán. Épp azért, mert mélyen ott élt még bennem az osztályharc, csináltunk direkt olcsó, „economy” verziót belőlük, nehogy az legyen, hogy mi csúnya kulákok. Két év alatt eladtunk belőle kettő (2) darabot (a többiből meg tán negyven-ötvenet). Direkt úgy volt kitalálva az ára, hogy a normál árú fénymásolás már meg se érje, és akkor még ugye fel is kéne vagdalni a kártyákat. Ehhez képest nem egyszer hallottuk, hogy neves hazai oskolákban – a Tank Apuja ugrik így be hirtelen – mégis fénymásolják. Logikus: az iskola ingyen fénymásolója olcsóbb, mint megvenni, az iskolának meg nem volt annyi esze, hogy akkor inkább megrendelje, és kevesebbet bukik.
De nemcsak én jártam így. Kedves ismerősöm kicsit perfekcionista, a saját dolgaiban rettenetesen törekszik a tökéletesre. Amivel sikerült azt elérnie, hogy mivel az ő piacán még a magányos (és esetleg valami egyetemtől vagy máshonnan egyéb fizetést húzó) emberek a szokásos fejlesztői típus, a körülbelül két-három fejlesztőjével és a másik két-három, más országokból besegítő tesztelőkkel ő lett az iparágban a gonosz multi, akit mindenki utál. Azt hiszem, mindenre számított, csak erre nem.