Lost and found

A (narancssárga) Csúó-vonalon jár egy másik vonal is, a (sárga) Csúó-Szóbu-vonal. Ez utóbbi Csiba prefektúra felől jön, pont Ocsanomizunál találkoznak (a Csúó-vonal Tokió állomásról indul), és ugyanazon a vonalon haladnak (csak a Csúó-vonal sokkal tovább), illetve Sindzsukuig a sárga nyolcszor megáll, a narancssárga meg csak Jocujánál. És legmesszebb pont Mitakáig megy, ahonnan én járok.
A sárgán viszont estefelé már le lehet ülni (persze, mert mind átszáll pont Ocsanomizunál a másikra). Én meg úgy voltam vele, hogy most állok 24-32 percet, vagy ülök 37-et… úgyhogy ezúttal ülve utaztam haza, Mitaka végállomásig, és olyan jól belefeledkeztem az olvasnivalóba, hogy annak rendje és módja szerint fentfelejtettem a cipőmet a vonaton.
Ez persze csak tíz perccel később tűnt fel, amikor már a boltban vásárolgattam. A vicc, hogy még a pulzusom sem ment fel különösebben. Visszaballagtam az állomásra, mondtam, hogy mekkora hülye voltam, kaptam egy jegyet, hogy ingyen mehessek be (mert bent volt a lost+found), lesétáltam oda, adtam pontos személyleírást, azonnal előhúzták a cipőmet, elviccelődtünk, hogy nahát, nahát, ezek a külföldiek, mondták, hogy ha nem sértenének meg, ugyan mutassak már egy fényképes igazolványt, mutattam, visszakaptam a cipőmet, oszt annyi. Az egész nem volt 15 perc.