Japánban az egyik leghülyébb adófajta, hogy bizonyos hivatalos dokumentumokra adóbélyeget kell nyalni. Jó, a számláknál a minimális értékhatárt, ahová bélyeg kell, felemelték 30 ezer yenről 50 ezer yenre, de így, ahogy mondom, egy kicsit is nagyobb számlára pár száz yennyi adóbélyeget kell rakni, ami azért a durván fél-egy százalékával egy csendesen megbújó rohadt nagy szemétség egy cég számára.
Ma kijött szóra a cégnél az elektronikusan aláírt dokumentumok kezelése Japánban, és eszembe jutott, hogy már egy ideje minden számlát elektronikusan kérünk. „Azokra hogy ragasztanak adóbélyeget?” – kérdeztem a pénzügyi vezetőnket, aki ugyancsak meglepett a válaszával.
„Körbekérdeztem alaposan és az ügyvéd és könyvelő is azt mondták, hogy arra nem kell.”
Valahogy nagyon fura ez az “új világban is erőltetjük a régit, majd ha végképp nem megy, szemet hunyunk” dolog ott. Nem csak arra gondolok, hogy bácsik szedték az autópályadíjat a buszvezetőktől a kapukban (ez van még?). Anno majd húsz éve egy projectbe azért nem léptem be végül, mert ott az ügymenet egy pontján ki kellett volna nyomtatni a cuccot, aláiratni, majd visszascannelni a rendszerbe — ilyet én nem akartam létrehozni. Jó, tegyük hozzá, ez nem a távol-kelet volt, hanem egy közvetlen keleti szomszéd banki ügyvitele… Jó kis nosztalgia olvasni arról, hogy a mi egykori okmánybélyegeink (“ocsmánybélyeg” by Sándorgyörgy) rokonai itt-ott léteznek még. :) De csak kihalnak már, végre…