Nem véletlenül kellett leadni Oki sensei dolgozatát. Attila tornaprofesszor úr meghívott valahová az Izu-félszigetre magával, egy tanárához, és akkor már egy pár nappal előbb felmentem Yokohamába.
A négy talált mountain bike közül egyet Attilának szántam (maradt egy, egyet kapott Funahashi, egyet meg egy Yoshie nevű lány). Eredetileg arról volt szó, hogy majd ha lejön, hazaviszi, de aztán úgy gondoltam, meglepem, így egy nagy táska, egy kis táska és a gitár mellé még felpakoltam magamra, és így vonatoztam el Yokohamáig, meglepően kevés gonddal. Még az éjjel varrtam a ház alatt talált kidobott szőnyegből és villanydrótból táskát a biciklinek, merthogy a szabály az, hogy biciklit mezítelenül nem szabad vonaton szállítani. Szét kell szedni, amennyire lehet, és be kell csomagolni.
Az út legdurvább része Yokohamában, Sakuragichótól a kollégiumig tartó mintegy négykilométeres szakasz volt, tudniillik Attila biciklijén nincs csomagtartó, így a két táskát és a gitárt mind a vállamon kellett felhalmozni. Mint egy karácsonyfa. De megérkeztem, és Attila a vártnál jobban örült a bringának. Biztos még sose volt hegyi biciklije.
Délután különféle okokból kifolyólag a Kiss famíliát látogattuk meg (akiktől Attila tavaly a leselejtezett számítógépet kapta), azazhogy pontosabban Rékát, aki most éppen annak a cégnek dolgozik, akiknek két éve Káldi Peti volt csoporttársam. Kicsi ez a világ, na. Szóval meglátogattuk mégegyszer a céget, elbeszélgettünk Tooyama őfőméltóságú úrral, én harmadszor is megnéztem a T2-t szélesvásznú, szuper THX sztereóban, aztán kaptunk enni Kisséknél.
Rettenetesen elment az idő, meg még kicsit esni is kezdett. Haza már nemigen mehettünk (nem volt vonat meg metró), hát gondoltuk, majd jól elmulatjuk az időt Roppongiban. Egy jó órával később még mindig sétáltunk összevissza az esőben, álmosan, fáradtan, elegünk volt az egészből és fél hatig, az első metróig még mindig volt vagy három és fél óra.
Végül aztán egy McDonaldsban leroskadva meghallottuk, hogy a mellettünk lévő padon ülő két lánynak kábé ugyanez a problémája. Elhívtuk őket latint táncolni, az enyém valami hihetetlenül béna volt, de legalább elmúlt az idő. Reggel nyolcra értünk vissza, és szépen be is ájultunk az ágyba.