A tegnapi edzés után enyhén szólva is fáradtan, és elég későn estem ágyba. Ezek után viszont reggel kilenckor (amikor rendes ember még csak a másik oldalára fordul) Yokozawa mama (a szabadalmi ügyvéd felesége) ébresztett, hogy a papa elküldte a választ nekem e-mailen Yumi kérdéseire és hogy lesz egy taiko-koncert a Taróék óvodájában, nincs-e kedvem megnézni. Ilyenkor persze nem lehet azt mondani, hogy nincs, tehát volt – mire kiderült, hogy akkor fél tizenegyre náluk kell lennem, a város másik felén.
Miután Yokozawa papának az egyetemi e-mail címemet adtam meg, érdekes játék következett: hozzá kellett valahogy férnem itthonról az egyetemi rendszerhez. Ez nem lehetetlen, ismertem is a telefonszámot, de kicsit izgultam, mert még sosem csináltam ilyet. Végül is aztán egészen fájdalommentesen sikerült leszedni a levelet, sőt, még egy kellemes meglepetés is ért: nem 1200, hanem már 9600 baudos az egyetemi belépési pont. Ezek szerint néha megérheti itthonról vacakolni.
Az óvodához érdekesen mentünk el: én biciklivel kergettem Yokozawáék kocsiját, nem is nagyon maradtam le, viszont mire odaértünk, egy merő víz voltam. Az előadás – bár tényleg elsősorban gyerekeknek szólt – tényleg nem volt rossz. Sokmindenfélét kevertek, volt tánc, egy kis bűvészkedés, és persze jó sok dobolás. Aki még nem látott ilyet, próbálja úgy elképzelni, hogy vannak kisebb és nagyobb dobok, esetleg egy bambuszfuvola; és a dobokat, főleg a legnagyobb taikót szinte táncolva verik, tehát a látvány is fontos. Nekem tetszik.
Este (európai idő szerint kora délután) elfaxoltam Yuminak a válaszokat. Teljesen meglepődött, hogy ilyen hamar sikerült, nem is számított rá.