Megbeszéltük viszont előző nap, hogy szombaton kimegyek Urawába, és alaposabban megmutogatom a várost, legalábbis azt a keveset, amit én ismerek belőle. Azt ígértem, tízre kimegyek, de tíz körül ébredtünk, úgyhogy csak dél körül keveredtem oda. Megnéztük az egyik helyi áruházat, kisebb-nagyobb boltokat, ettünk is valamit, üldögéltünk a parkban – nagyon fáradt voltam –, aztán végül kikötöttünk a helyi diszkontáruházban, amit még én sem ismertem, csak hallottuk, hogy nagyon olcsó.
Hát tényleg az volt, még rizsfőzőt is találtam, sokkal jobbat, mint amire eredetileg számítottam. Igaz, nem volt már belőle, csak a bemutató példány, azt meg valahogy nem akarták eladni. Elég sokáig kellett győzködni őket, hogy jó lesz doboz nélkül is, de aztán végül beadták a derekukat. Olcsó volt a szake is, úgyhogy azt is itt vettem.
Beültünk egy hamburgereshez, MOS Burger névre hallgat, és ettem rizsburgert. Ez olyan, mint egy hamburger, középen valami hús, szósszal, de a két széle összepréselt és megsütött rizs. Hát… eléggé sajátságos érzés.
Ha már a hülye hamburgereknél tartunk, az egy hónap alatt muszáj volt végigpróbálnom az összes őrült japán hamburgerfajtát. Van először is a teriyaki-burger, ami viszonylag normális hamburger, de édes teriyaki-szósszal nyakonöntve. Ha valaki nem vigyáz, könyékig mocskos lehet. Volt aztán okonomiyaki-burger (amit Yumi egyszerűen ökonomi-, akarom mondani dánul økonomi-burgernek értett, így is hívtuk később), ebben a káposztával töltött palacsinta-szerű okonomi-yaki kerül hús helyett. Hasonló a korokke– (krumplifánk) burger is, de kóstoltam ebi– (garnélarák) burgert is.
Visszafelé rettenetesen eláztam, a Péter meg az istennek nem akart hazajönni. Azt hittem, hogy dolgozik, erre kiderült, hogy vagy délután négy óta a munkatársaival együtt kirándul, meg vacsorázik. Végül aztán ágyba kerültünk, és én már nem láttam, és csak micimackósan válaszolgattam a Péternek (igen, nem, igen-igen), amikor ő még mindig bírta. Fél kettő körül összeestem, és sokáig nem emléxem semmire.