Készülődöm egy ideje, hogy eloszlassak néhány tévhitet a japán kenyerekkel, pékekkel és hasonlókkal kapcsolatban.
Az első, hogy a japánok nem esznek kenyeret. Ez legalább akkora butaság, mint hogy a japánok nem esznek villával (dehogynem), csak pálcikával esznek (ugyan már, van, amelyik nem is tud rendesen), folyton nyers halat esznek meg főtt zöldségeket rizzsel (a frászt).
Az a helyzet, hogy a japánok az egyik legválogatósabb nép mostanra a világon. Mert ha még talán igaz is, hogy Kínában nagyobb a választék (már csak statisztikai alapon is), itt nagyon odafigyelnek az alapanyagok minőségére és tisztaságára, és hát messze nem csak szusi-, szasimi- meg rámen-vendéglők vannak itt, hanem szó szerint minden. Persze, szusi is, de van koreai, olasz, mexikói, indonéz, amit csak el tud képzelni az ember.
És igen, mostanra megtanultak kenyeret sütni. Ettől persze az olcsó kenyér – amit a legtöbb magyar vesz – még tényleg szögletes, vacak és puha (a legjobb pirítani), de hogy legyen valami fogalmunk arról, hogyan néz ki egy átlagos, hétköznapi pék egy szupermarkec oldalában, hát így:
És ez csak a kétharmada, mert volt még balra tőle kirakva ez-az:
Ha jól számolom, kb. negyvenötféle (!) kenyér és péksütemény, persze ebben vannak mindenféle virslis, sajtos, krumplis és egyéb történetek is. És ez nem a legnagyobb pék, amit ismerek, és a kenyér azért tényleg nem az elsődleges japán étel.
Tény, nem olcsó, de japán viszonylatban nem is megfizethetetlenül drága. És ha az ember hajlandó kiadni érte egy kicsit többet, vannak elképesztően finomak is (például a csófui San Marc-ban volt egy nagy, vastag, sok-sok sajtos baguett).
A mókás, hogy én valójában alig eszem kenyeret. Persze, részben a fogyni vágyás miatt is, de miért akarnék én kenyeret venni, amikor a helyi szupermarkecben ilyen dolgokat lehet venni (este leárazva, féláron, a kenyérnél alig drágábban):
Az alsó tányér normálisan valóban 1000 yen lenne (ami nem is sok érte, lévén legalább kétszemélyes), féláron meg ajándék. (Ki tetszenek találni, hogy mi az ötféle szasimi, ami a tálcán látható?) A felette lévő kanpjó maki (savanyított retkes makizushi) meg egyébként se drága, tán 300 yen lenne, így meg ugye kb. ennyi forint… mennyibe is kerül ennek a harmada otthon (ez felvágva 18 karika, három adag lenne)? És ebben nincs hal, hogy drágának kéne lennie.
De ha már élelmiszerről beszélgetünk, kis odafigyeléssel teljesen jó áron lehet vásárolni például ilyen dolgokat:
Mostanában többször is sikerült jól elcsípnem a bal szélső csirasizusi-t (“kevert” szusi), 300 yenért sem lenne drága egy tálcányi finom szusi, rákkal, kicsi hallal, gombával, hát még így este féláron; az alsóhoz hasonló mirelit dolgok (márminthogy ilyen kb. félkilónyi rizses ételek) normál ára olyan 500 yen körül lenne, viszont a helyi boltban minden szombaton 40%-kal leárazzák a mirelit cuccokat (és nemcsak én várom meg a szombatot, hanem a helyi háziasszonyok is), ez itt egy szokatlanul ízletes koreai bibimbap (nekem magában eléggé csípős lenne, szoktam csalni és hozzárakok kicsi normál rizst, “higítani”, meg egy kevés csirkehúst); felette olcsó, mégis az otthoni szinte minden hasonlónál szebb bacon látható, meg szintén véletlenül elcsípett tori no karaage, afféle rántott csirkedarabok.
Sajnos pénteken a jégkrémeket árazzák le 30 százalékkal.