Példa egy konkrét, „belterjes” szabványra – osaifu keitai

Mostanra többször is szóba került, hogy Japánban másképp, máshogy használják a mobiltelefonokat, de konkrét példákat alig említettünk. Az eltérések jobb illlusztrálása érdekében röviden bemutatunk egy Magyarországon még csak nyomokban sem létező japán mobilszolgáltatást.

Japánban rendre az a minta a mobiltelefonok világában, hogy az NTT DoCoMo kifejleszt egy új szolgáltatást, amit azután a többiek is átvesznek (licencelnek), vagy lemásolnak. 2004 júliusában mutatkozott be az NTT DoCoMo osaifu-keitai („pénztárca-mobil”) nevű szolgáltatása, amely a Sony FeliCa nevű smartcard-technológiáját ötvözte a mobiltelefonok kényelmével. A FeliCa (Felicity Card) a Sony által kidolgozott, elsősorban elektronikuspénz-kártyákban használt rádiós azonosítókártya-rendszer. Lévén rádiós (RFID elvű) kártya, nem kell a mágneskártyákhoz hasonlóan „lehúzni” vagy bedugni az olvasókba, nem igényel semmiféle akkumulátort a működéshez; egyszerűen csak közel kell tartani az olvasóhoz, ki sem kell venni a tárcából a leolvasáshoz. Ezt a technológiát használja mostanra gyakorlatilag minden japán pénztárcakártya-szolgáltatás: a JR East Suica-ja, a Tokió környéki magánvasutak PASMO-ja, az ószakai ICOCA, és a sok tíz kisebb-nagyobb egyéb rendszer. Ezek száma folyamatosan nő, és problémát jelent, hogy az eredetileg különálló rendszerek között korlátozott az átjárás (bár javul), illetve hogy míg egy kártya használata roppantul kényelmes, a megoldás jellegénél fogva két kártyát nem szabad egy tárcába tenni, mert nem fognak megbízhatóan működni.

Erre jelent kiváló megoldást az osaifu-keitai, vagyis nem kell többféle, hasonló FeliCa-kártyát kéznél tartani, hanem maga a mobiltelefon használható pénzkártyaként. Nincsenek arcátlan tranzakciós díjak, mint az SMS alapú fizetési rendszereknél (csak egy minimális havidíj), a felhasznált összeg pedig egész egyszerűen a havi mobilszámlával együtt érkezik. Mivel a másik két szolgáltató is megvette a licencet, mostanra nemcsak a FeliCa, hanem az osaifu-keitai is kváziszabvánnyá vált egész Japánban és mostanra az összes nagyobb közlekedési és fizetési pénzkártya, de sok más hűség- és azonosítókártya-szolgáltatás is elérhető rajta keresztül. A megoldás legfontosabb előnyei az automatikus újratöltés, a kapcsolt mobilszolgáltatások (például jegy letöltése telefonra) és az, hogy sok kártya helyett is használható. Igaz, a legnagyobb hátrány is ugyanez, ti. hogy túl sok szolgáltatás/pénz köthető egyetlen készülékhez, vagyis az elvesztése komoly problémát jelent – már csak azért is, mert a technológiából következően nem lehet egyszerűen letiltani a mobilszolgáltatói oldalon, a feltöltött pénz „elhasználható” az ellopott/megtalált készülékről, hacsak egyenként fel nem hívja a felhasználó az összes kártyaszolgáltatót, hogy letiltsa (bár létezik erre is külön szolgáltatás).

A DoCoMo statisztikái szerint 2009 májusában a felhasználók mintegy 60 százaléka fizetett elő a szolgáltatásra – ez közel 35 millió készüléket jelent, az egyébként megvásárolt sok tíz millió műanyag kártya mellett! (A tízmilliós határt 2006 januárjában, a húszmilliósat 2007 márciusában, a harmincmilliósat 2008 novemberében lépték át.) A többi szolgáltatót is figyelembe véve az arány már jóval alacsonyabb, csupán 26,1%. A szolgáltatást a legnagyobb arányban a 20-40 éves férfiak és a harmincas nők használják.