Vendégposzt arról, amikor a szerteágazó tudás szórakoztató

Az egész úgy kezdődött, hogy Medve úr éppen egy harcművészes könyvet lektorált.

A logikus feltételezés az volna, hogy erre ő a tökéletes személy: nemcsak a harcművészetekhez van az átlagnál valamivel több köze, hanem japánul is tud. Ezzel szemben például a magyar karetedialektus inkább csak feneketlen frusztrációk forrása számára, de erről majd meséljen ő, ha akar (remélem akar, mert nagyon színesen tud :-) ).

Az éppen feldolgozás alatt álló könyv messze jobb minőségű annál, hogy alap nyelvi hibákat kövessen el, de azért nem véletlen a lektorálás.

Szóval a következőt képzeljétek el: Medve mester le-leeső fejjel olvas a gépén, időnként belejavítgatva a szövegbe. Egyszer csak felpattan és fut egy kört. Visszaül. Olvas. Felpattan.

Kérdezem, hogy mi a gond. Megmutat egy részt, amelyben a szerző szakkifejezéseket magyaráz. “XBRGFZ — ez szó szerint azt jelenti, hogy GKJFT HRMLT”.

— De hát nem azt jelenti! — kiáltozik a Medve, és rója a köröket.
— Hát mit? — kérdezem.
— Na figyelj — fog bele a magyarázatba — van a kata, amikor az ember egyedül csatázik.

És eltáncolja. Marcona beállással indít, összekattintja a fogsorát, majd forgásokkal, ütésekkel, rúgásokkal, vállból indított csapásokkal, egyenes ököllel, tenyéréllel és kemény talppal gyilkolja a levegőt, pontosan, precízen és halálosan. Mindezt azonban azzal ellensúlyozza, hogy a legszebb piedonei hagyományokat követve mellésuhogja, csattogja és kiáltozza a hangsávot, amitől e sorok szerzője csúnya fuldoklórohamot kap.

— Van aztán a gyakorlati alkalmazás. Így néz ki például a Daru stílus alapállása.

Fél lábra áll, a másik térd magasra emelve, lábfej lefeszítve, karok nyújtva, a két kéz ujjai a testtől távol csokorba csücsörítve. 

— Meg van a Sáska…

Az elöl lévő lábnak csak az ujjai érintik a földet, rovarszerű görnyedés, kezek a test előtt, két mutatóujj lefelé mutat. Mindezt a medveanatómia színezi …őőő …kevésbé botsáska-szerűvé.

— Meg van a nindzsucu.

Enyhe, természetes kisterpesz, kezek lazán lógatva, ellenfélre szigorúan néz. 

— Na most szerinted melyik a praktikus egy verekedésnél?
Csak azt akarom mondani, hogy ez a szörnyen tudományosnak tűnő kifejezés mindössze annyit jelent, hogy gondold végig, melyik az adott helyzetben célszerű eszköz, és ha például százhatvan centi vagy — néz rám, és a szembogarában látom a centiméterskálát fel-le szaladni — akkor ne próbálj engem fejtetőre mért ütéssel letaglózni. A megfelelő technika ilyenkor a kurahagi kamitsuki.

— És az mi?

— Vádlin harapás.