Hát megint felszolgálás lett a dologból, de idén már sokkal profibban ment, semmit nem ejtettem le, sokkal ritkábban vertem be a fejemet, és nem minden rendelésnél felejtettem el valamit, csak minden harmadiknál a szívószálakat. Ilyeneket szolgáltam fel, ni:
Kicsit talán csendesebb is volt a forgalom a tavalyinál (kifejezetten meg lett nekem tiltva, hogy kiálljak integetni az ablakba, tavaly beözönlött rá a fél múzeumfalu), meg a nem túl messzi Szuvában az 1200 éve hatévente egyszer tartott ünnepségsorozat zajlott, az Onbasira, amelynek nagyjából az a lényege, hogy cimbólikusan, meg néha ténylegesen is megújítsák a Szuvai Nagy Szentélyt (諏訪大社、Szuva Taisa). Ennek kapcsán japán férfiak részben büszkeségből, részben etil-alkoholtól felbátorodván a kivágott nagy marha rönkökön leszánkáznak a hegyoldalról, talán nem kell magyarázni, hogy a bikaviadal kevésbé veszélyes. Általában egy-egy ilyen alkalommal (a számtalan zúzódás, törés és egyebek mellett) egy ember szokott meghalni. Idén kettő.
De akárhogy is, csendesebb volt az élet, kevesebben jöttek skanzent nézni, hiába csináltak ünnepséget a helybéliek is:
Rajtam kívül besegített egy másik néni is, akinek Niigatában vannak rokonai, úgyhogy véletlenül megint volt nála szaszadango:
vagyis levélbe csomagolt dango, édes babpasztával töltött mocsi. A színe érdekes:
Kizárólag a kedves olvasók tudományos kíváncsiságának kielégítése érdekében (meg mert egyébként is megettem), készült egy fotó a zsákmányállatról elhalálozás közben is:
Eléggé hasonlít arra, amit nekem a macskám hoz néha ajándékba :-) (Igaz, ő nem csomagolja levélbe.)
Finom volt?