A hétvégét túlnyomórészt alvással, fekvéssel és gyógyulással töltöttem, és végre látszik is valami eredménye. Otthoni védangyalunk és üzemorvosunk tanácsára kerestem egy helyet, ahol lehet szaunázni. (Ezt az üzemorvos dolgot egy darabig nem teljesen értettem. Először azt hittem, olyan, mint az üzemmérnök meg üzemgazdász, szóval ilyen félkész orvos, de kiderült, hogy nem, ez plusz, külön kell rá vizsgázni.) A legközelebbi ilyennek a Kenkó Szentá Ume no Ju (Szilvafürdő Egészségközpont, igen, center) bizonyult, amit egyébként is fel akartam fedezni, mert aszonták, hogy normál szentó (közfürdő) árban – az Tokió környékén olyan 430-450 yen, vidéken olcsóbb szokott lenni –, van rotenburo, azaz kültéri fürdő is, meg szauna is. Igazából a helyet már valamikor a múltkor kikerestem, annyi a zsiványság, hogy valamiért itt Japánban a szauna luxus, tehát az feláras. Viszont cserébe adnak törülközőt.
Mára a fiatalabb japánok körében lecsökkent a közfürdők népszerűsége, de hát én nem vagyok fiatal japán és különben is, én egy csomó régi dolgot szeretek. Az okát nem teljesen pontosan értem, az biztos, hogy van itt egy fél generáció, amelyik simán tisztaságmániás (de az a beteg fajta mód: mostanra lehet itt kapni baktériumölő pengéjű késtől kezdve baktériumölő mosogatószeren át baktériumölő kesztyűig metrón kapaszkodni mindent), és ezeknek már a közfürdő sem elég tiszta.
Ha valaki még nem hallotta volna ezerszer, hogyan történik Japánban a közfürdés, hát valahogy úgy, hogy a bejáratnál van nagy 男 meg 女 felirat (férfiaknak az előbbibe érdemes bemenni, különben sok papírt kell kitölteni a rendőrségen), egy kis öltöző, aztán egy olyan rész, ahol van tíz-tizenöt csap, rettenetesen alacsonyan, de vannak cserébe alacsony műanyag sámlik is. A klasszikus felállás az, hogy van hideg- meg melegvizes, nyomógombos csap, ezzel töltöget az ember egy kis edényt, és azzal fürdik, de a genetikai hulladékoknak és külföldieknek a legtöbb helyen most már van egy kis zuhany is.
Ezzel együtt, civilizáltan itt úgy fürdik az ember, hogy leönti magát pár edény vízzel, jól összeszappanoz egy kis törölközőt, azzal mossa le magát rettentő alaposan mindenütt, és aztán addig öntögeti magát edényekkel, hogy a szappan elfogy róla.
Na, ebben az állapotban mász bele az általában 4-5 személyes, hatalmas fürdőkben, mint a Beppu Szuginoi Hotel, 80-100 személyes, forró vizes medencébe. A magukat kicsit is komolyabban vevő szentó-kban egynél több medence van, itt például négy is. Egy valóban kint az udvaron (bár így palánkkal nem egészen ugyanaz az élmény, mint a hegyek közt, síelés után, 800 méterről lenézni a környező tájra), az egyikbe meg villanyáram van vezetve. Na, ebbe nem fogok soha belemenni. Lehet, hogy kutyaütő villamosmérnök vagyok, de ilyen diplomával én szakadékba szeretnék zuhanni, vagy üssön agyon egy féltékeny férj, bánomisén, de villanytól meghalni borzasztó kínos lenne.
Vidéken ez annyival szokott durvább lenni, hogy áthallatszik a lyányok – lyányok a frászt, vénasszonyok – csivitelése. Na, az szigorú.