A távollét oka: Les Menuires

Megint sikerült kicsit hosszabb szünetet tartani, megint a szokásos módon. Az ember először fogja magát, és elmegy kicsit pihenni, praktikusan minél messzebb, hogy minél kevesebb gond szűrődjön otthonról oda. Ide, ni (és ez még csak az alja, olyan 1800 méter magasan):

Ha még emlékszik valaki a régi naplóból, hogy milyen smucig bírtam lenni, kicsit talán meglepődik, hogy gyakorlatilag a világ legnagyobb összefüggő síterepére, egészen gyönyörű pályaszállásra, repülővel mentünk. Nem egészen itt laktunk, még egy kicsivel feljebb (gyakorlatilag a pályaszállások közül a legfelső alatti házban, 2070 méteren), de valahogy így nézett ki a környék:

Innen felülről talán kicsit jobban látszik, de csak a ház teteje (tényleg itt laktunk, a pályák folytatódnak lefelé, egész le 1400 méterig, volt egy pont, ahol láttuk a közúton a táblát, hogy 6 km-re jöttünk el… és persze felfelé is folytatódnak, 3000-en is felülre):

Na de akkor lőjük le a poént, hogy mi is történt: az ismerős társaság nagy erőkkel ezúttal tényleg a világ egyik legjobb és leghíresebb síterepére (Les 3 vallées, ebből is a Les Menuires nevű rész) szervezte az idei francia sítúrát, és annyira elege volt mindenkinek már az egynapos oda- és egynapos visszavezetésből, hogy megnéztük, mibe is kerül a repülő. Kiderült, hogy 21 ezer forint Genfig oda- és vissza, ráadásul a Swissnél teljesen normális dolog, hogy valaki sílécet akar szállítani a repülőn (nem extra költség). Némi telefonálás után még egy különbusz is intéződött (hogy ne a menetrend szerintiekkel kelljen menni), és így lett az egész lényegesen olcsóbb, mint pusztán a benzinköltség lett volna. Szóval nem tartott sokáig meggyőzni magunkat, hogy repülünk.

Tehát igazi úri módon, repülővel elmegy az ember a világ egyik legszebb téli üdülőhelyére:

ahol az egyetlen kín, hogy az internet (Wi-Fi) mégsem a szobában van, hanem csak a recepción, de ezzel épp együtt lehetne élni, majd néhány napi nyugalom után szembesül azzal, hogy albán hülyegyerekek nekiálltak randalírozni a szerveren. Valódi problémát persze csak ott tudtak okozni, ahol különböző okok miatt nyilvánosra volt állítva a hozzáférés, csak hát ilyenkor azért kíméletlenül előjönnek a konfigurációs hibák – én például egy automatikus frissítésnél egyetlen könyvtár egyetlen jogosultságát felejtettem el visszaállítani, mire kapott rögtön ez a blog is egy deface-t (törölni persze semmit nem tudtak). Mások nem voltak ilyen szerencsések, mi meg szembesültünk azzal, hogy a felhasználók milyen szinten össze-vissza konfigurált dolgokat üzemeltettek nálunk. Visszatérve meg persze minden a nyakamba zuhant, oszt megint nem jutott idő blogot írni.

A Három völgy egyébként tényleg nagyon vicces, hatalmas, mindenkinek jut hely, annyira magasan van, hogy itt tényleg kevés gond van a hóval (nem is volt), mintha nem is franciák üzemeltetnék, mennek a hóágyúk is a biztonság kedvéért, rengeteg ratrak, mindenki beszél angolul (még ha szörnyen is), de ennek oka van: az idelátogatók 70 százaléka külföldi. A lifteknél valóban hallatszott lengyeltől kezdve magyaron és angolon át spanyolig mindenféle szó.

A tisztelt közönség pedig ki van szolgálva. Leendő akrobatáknak például felfújják ezt a zsákot itt ni, és lehet rá szaltókat gyakorolni síléccel meg snowboarddal:

A képen a lényegesen olcsóbban hozzáférhető, nem felfújt állapotában mutatjuk a zsákot, ez már a haladó szint.

A liftek – összesen valami 173(!) darab – a lehető legváltozatosabbak. Szinte mindegyik beülős, a legtöbbje modern, de akad nem egy állós és beülős gondola is, illetve néhány hegycsúcsra kötélvasút.

Nem lennék persze én, ha nem ragadnék meg minden alkalmat arra, hogy – jó japán módjára – magamat fotóztathassam, és akkor persze már éljen az exhibicionizmus, nézze mindenki más is az én arcomat. Íme, a szerző egy kicsit köhögősebb napon, teljes harci díszben:

Végezetül a lassan már elmaradhatatlan panorámakép, ezúttal szinte teljesen körbefotózva:

2 thoughts on “A távollét oka: Les Menuires

  1. Az a dzseki most le van árazva a dunakeszi Auchan melletti Buy-Way Dockyard butikjában.
    24-ről 12 ezerre.
    Ja, hogy a sielés?
    Ja, hogy az albán hülyegyerekek?
    Business as usual.

  2. Benoe, valószínűtlen.

    Megnéztem a Mammut Dockyardot és megnéztem a budaörsi Mountexet (nagyon kéne nekem egy jó kabát jövőre). Pont ez a szín nincs, de a leghasonlóbb Columbia-darabok 79 ezerről vannak leárazva 63-ra.

Leave a Reply