Állítólag lemaradtam tegnap egy-két érdekes látványról: Higinio elmesélte, hogy este hat után a diákok, köztük a lányok is masszívan elkezdtek inni, és túlnyomó részük – japán lelkiismeretességgel – abba sem hagyta a merevrészegségig, aztán melyik hova dőlt, hova hányt. A látvány állítólag riasztóan hiperrealista volt, már csak azért is, mert a diáklányok általában leginkább egy kirakatbabához hasonlíthatók (márminthogy körülbelül annyira megközelíthetők és szórakoztatók), és egy tajt siker (totál szivacs, hulla mátó, ki mit ért, válasszon) kirakatbaba tényleg sokkoló látvány lehet.
Én olyan tizenegy körül értem ki, nagy meleg volt, rengeteg sátor, nyüzsi; mindenki mindenfélét főzött, és a kinti bolti árakhoz képest tényleg egészen olcsó volt minden. Én kivártam egy kicsit, mielőtt felvásároltam volna az összes többi boltot, és bejött. Az még csak rendben, hogy a többiek megkínáltak tacos-szal, gjózával (zöldséges fasírtszerűséggel töltött vékony gombóc), satöbbi; de valami enyhén ittas japán is megjelent, és sajátos módon szponzorálta a társaságot: amellett, hogy rettenetes mennyiségeket vásárolt az általunk gyártott ételekből, másutt is összevásárolt mindent, yakisobát, takoyakit (ez egyfajta polipos sült gombóc), meg hasonlókat, és belénktömte. Pukkadásig laktunk, pedig voltunk kint vagy húszan.
Én minimális összegeket kerestem: eladtam úgy húsz képeslapot meg két-három babát, és az így befolyt vagyon egy részét fel kellett önként ajánlani a szervezőknek (egyébként joggal, hiszen egy csomó pénzbe került a sátor, a hely meg a minden bérlése).
Nagyon meleg volt, és úgy délután ötre el is ment a kedvem az egésztől, hazamentünk. Higinio szerint aznap is italoztak.