Szanjú

Kicsit kifogyott a hűtőszekrény, lementem jól bevásárolni Cucudzsigaokába a százyenes boltba. Meg akkor már egy kis Aquariusért is a Top szupermarkecbe, és a fene akar egy héten egynél többször vásárolni… úgyhogy komolyan kérdéses volt, hogy hogyan pakolom ezt mind fel a biciklire? De ilyen dolgok nem szoktak rajtam kifogni (van egy kép régről, ahol tízegynéhány csomaggal egyensúlyozom, majd előkeresem), úgyhogy a hűtő szépen megtelt.

Viszont két hete az orromat sem toltam a kisvendéglő felé, ahonnan kaptam a poharakat meg a tányérokat. Egyszer legalább muszáj ott vacsorázni.

El nem tudom képzelni, hogy sikerült ezt így kifogni, de ahogy ott csukom a biciklit, és nézegetem a menüt az ablakban, megint kiugrik pont a múltkori néni, nagy hanggal, hogy menjek csak be. Először azt hittem, hogy mindennap ott isznak, de kiderült, hogy ők sem voltak pont két hete, és öt perccel előttem érkeztek. Aztán beállított még egy Tacuja nevű fiatalember, aki saját bevallása szerint tejjel dolgozik (azt nem mondta, hogy gyártja, feji vagy kihordja, de nagyon nem szeretheti, mert nagy sietve három sört ivott meg). A vénasszonyok nagy csicsergést rendeztek, de lassan kiderült, hogy ki kicsoda: a két néni tényleg csak vendég, a fiatalemberrel a bowling-klubból ismerik egymást, mert csapattagok és holnap mennek versenyre (szó se róla, érdekes felkészülési mód), a mama-szan meg a mama-szan.

A Szanjú egyébként a vendéglő neve, és tényleg nem nagyon van a környéken hasonló, csak 1-2 éjjel-nappali, az is arrébb. Mondjuk hülyén is nézne ki a temetőben meg a káposztaföldön a nagyon sok vendéglő (én mondtam, hogy igyekeztem messzebb költözni, a másik irányban persze több a ház meg a botanikus kert).

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.