Nem tudom, hogy mennyire volt komoly kérdés a japán szótárazás: nyilván az angol-japán szótárt latin betű alapján, a japán-angol szótárat meg mondjuk godzsú-onzu (50 szótagjel) olvasat alapján sorba lehet tenni. A kérdés nyilván arra vonatkozott, hogyan lehet megtalálni egy ismeretlen kandzsit, kínai írásjegyet.
Modern villanyszótárnál borzasztó egyszerű, mert van benne kézírásfelismerés, bár az a vicc, hogy a Microsoft saját váltóprogramjához (Input Method Editor, IME) tartozó kézírásfelismerő sokkal-sokkal toleránsabb a fehér ember töketlen össze-vissza rajzolására (mondjuk cserébe sokkal több találatot is jelenít meg, oszt lehet keresgélni), mint a japán villanyszótárak, amelyek azért elvárnak bizonyos kandzsirajzolási alapismereteket. Ugyanakkor meg a múltkor teszteltem, a Sharp felsőkategóriás szótárja a szokásos japán kézírásos összevonásokat/rövidítéseket szemrebbenés nélkül felismeri.
Kézírásfelismerés híján marad a régi módszer, a kandzsi ún. gyökök alapján kikeresése. Azt csak az egészen naivak gondolhatják, hogy a kandzsik írásában nincs valamiféle rendszer. Szó, ami szó, így is kis híján meg lehet tőle bolondulni, de alapvetően a kandzsik túlnyomó része két-három kisebb darabból áll. A leggyakoribb a bal- és jobboldali elemből álló, amelyikben a bal résznek általában a jelentéshez van köze, a jobb oldalinak meg a kiejtéshez. Ez a durva általánosítás persze sokkal inkább igaz a kínai nyelv sok-sok ezer írásjegyére, mint a Japánban mostanra használt mintegy 2000 “mindennapos” kandzsira: a 2000-ből kivettek például rengeteg fa meg hal kandzsiját, amelyek mind úgy néztek ki, hogy a bal fele fa (vagy hal) volt, a jobb fele meg valami teljesen más. Halból egyedül a “bálna” maradt meg, “hal” + “főváros”, fából azért több van, itt egy példa, a fenyő kandzsija: 松. Ennek a bal fele a fa: 木. Nehezítésképpen nem minden gyök néz ki pont úgy, mint az eredeti írásjegy, például a szív: 心 gyökként tud kinézni így is, csak laposan (alul), de bal oldalon általában már ilyen furcsa háromvonásos formát ölt: 悩
Na, ha megvan a gyök, akkor elvileg ki tudjuk keresni (az egyszerűség kedvéért vonás szerint vannak csoportosítva, tehát a fenti “fenyő” esetében ugye ez egy négyvonásos gyök, a “fa”). Utána pedig úgy folytatódik a keresés, hogy megszámoljuk, hány vonás van még a gyökön kívül (vagy azzal együtt, szótárja válogatja, a jelen esetben ugye még plusz négy), és akkor most már a “fa” gyöknél kikeressük a “fa+4 vonás” kandzsik közül a kívántat. Ideális esetben nincs sok ilyen, mondjuk pont fa + 4 vonásból a Microsoft IME feldob 45-öt (ez nem mind a 2000 kandzsi része, sőt, viszont nem is az összes létező, csak amit a kódtáblába bevettek).
Vonássorrend és az alapgyökök ismerete nélkül öngyilkosság japánul tanulni.
Ezért veszélyes egyből ráugrani a kényelmes kézirásfelismerőre/kandzsifelismerő mobilra, és hasznos elszöszölni akár egy magyar kandzsiszótárral (mondjuk a Kazár Lajos fordította Kandzsi és kanával), akár bevágni pár alapgyököt. (És mindenekelőtt megkérni egy japán japántanárt (vagy értő magyart), hogy magyarázza el a vonássorrendet…)
(Mondjuk pont a nagy Wolfgang Hadamitzkynél kell vigyázni, mert egy teljesen logikus gyökkeresést lehet tanulni tőle – viszont nem japán logikával…)
Én a nintendós Kandzsi szonomama rakubiki dzsitenben is pozitívan csalódtam, általában felismeri, amit odavarázsolok.
(Ez akkor hasznos, amikor van szótárgéped, egy DS-ed, de a szótárgépen még nincsen kézírásfelismerés.)
Én nem (feltétlenül) japánul tanulásról beszéltem, hanem arról, hogy amikor kint jártam, például elég praktikus lett volna, ha ki tudom keresni valahonnan, hogy a két jel közül melyik jelöli a férfi vécét :-) (Oké, egy idő múlva megtanultam azokról, amelyiken volt ábra analfabétáknak is :-) )
De minél tovább olvasom, annál reménytelenebbnek látom a feladatot :-(
Ha jól tudom, a Shirokumának van kanjikártya csomagja, amiből kiválóan lehet tanulni, még vonássorrendet is. Nem is drága…