Ez a nap meglehetősen szigorúra sikeredett. Először is, kisebb-nagyobb mexakításokkal esett az eső, én meg rongycipőben voltam. Elmentem Akihabarára, az elektromos és elektronikus cikkek fellegvárába, mondván, ezt úgysem lehet kihagyni. Az első nyolc-tíz üzlet valóban érdekes volt, de valahogy a többi néhány száz már nem annyira. A dolog úgy néz ki, hogy néhány zsibi meg zaci jellegű üzlet kivételével Akihabarán mindenütt ugyanazt lehet kapni. Néhány üzlet, persze, kissé szakosodik, van, amelyik nagyon, de a választék gerince mindenütt ugyanaz. A dolog persze azzal magyarázható, hogy tavalyi modelleket már senki nem vesz, illetve az ilyet áruló diszkontüzletek nem Akihabarán vannak.
Végül is egy idő után az ember már csak az árakat hasonlítgatja össze; aztán kicsit csalódik is, amikor elárulják neki, hogy Uenónál, meg Shimbashinál sokkal olcsóbb üzletek is vannak. No, ezt nem a japánok mondták, hanem a Péter, aki már mégjárta ezeket a helyeket néhányszor.
Miután a Péter egész nap dolgozik, elég sivár a nap. Én bolond, a metrójegyeken akartam spórolni, aminek az lett az eredménye, hogy nem ittam, meg nem volt könnyű vécét találni sem. Estére átmentem a Shimbashihoz, ott van sok fény, meg minden, aztán végül rettenetesen elázva és fáradtan értem haza. Egy teljes hét ilyen napokból elég szörnyűnek tűnt.