First time in Tokyo

Eljött az első utazás napja. Bebuszoztunk Tokió városába, megtekinteni először a Sharp egy csudaszobáját – leginkább mindenféle, LCD-képernyőkre épülő őrületeket mutattak, képtelefont, képeslapgyártó gépet, meg körmozit, meg hasonlókat –, de szerintem tényleg nagyon érdekes volt. Kár, hogy eléggé végigrohantunk rajta. Utána viszont megnézhettük a Tokiói BNV-t, mármint a Makuhari Messe névre hallgató, valami hatalmas kiállítási területet. Nem értettük egészen pontosan, miért gondolták a japánok, hogy ez érdekes, mindenesetre benne volt a programban, tehát nem hagyhattuk ki.
Délután jött viszont az igazi show: ha jól értettem, mi voltunk az első csoport, akit elvittek a tokiói Disneylandbe. Csak utólag tudtam meg, hogy a dolog szinte tükörképe az amerikainak, tehát oda ezek után felesleges elmenni. Mi szuperbérletet kaptunk, ami a céllövészet kivételével mindenhova jó; természetesen, az amerikai vidámparkokhoz hasonlóan, minden olyan attrakció előtt, ami egy kicsit is ér valamit, legalább 30 perces sor állt. Volt, ahol egyórás. Szóval először végigbandukoltunk nagyjából az egészen, egy-két kisebb marhaságot megnézve. Van például egy Haunted Mansion névre hallgató szellemvasút, ami tényleg szellemvasút: a jó ég tudja, hogy hogyan, de mozgó hologramokat csináltak a japcsik, és például a bálteremben keringőznek a párok, ahogy a vonat elhalad.
Átmászkáltunk Tom Sawyer szigetére, és nem ültünk fel a nagy Mark Twain gőzösre; felültünk viszont egy bánya-hullámvasútra, ami nem is volt hullám, csak gyors. Estefelé megritkult a tömeg, úgyhogy a frissebb látványosságokat is ki tudtuk várni: volt még egy hullámvasút, Space Mountain néven, ez sem volt nagy durranás, viszont volt egy Star Tours névre hallgató, végül is a Vidámpark volt Rakétájához hasonló, tévénézős, jól összerázós kabin. Nekem momentán azért tetszett, mert volt benne Trench Run (mármint, hogy a Csillagok háborújából a legutolsó rész, amikor egy alagútban repülnek az X-szárnyúak, hogy a jó helyre pottyantsák a protontorpedót), én meg repültem már Trench Runt PC-n az X-Winggel, nem is egyszer, de mégis, össze nem hasonlítható az érzés, amikor filmminőségű a felbontás, és ráz a gép.
Este egyedül kellett hazamenni, természetesen kaptunk pénzt a vonatjegyre, de egyedül kellett megtalálni az állomást. Jó nehéz volt, a kijárattól rögtön látszott. Vacsizni is egyedül kellett, és ezúttal már voltunk olyan bátrak, hogy az állomás túloldaláig is elmerészkedtünk, ahol is aztán végül találtunk egy picike vendéglőt, összesen talán, ha tízen elfértek benne. Eléggé tele volt, ezért úgy döntöttünk, hogy nem lehet nagyon rossz. Nem is volt, sőt, drága sem, és keltettünk is némi feltűnést megint, de aztán jóllaktunk.

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.