Megfázni Japánban

avagy Miért nem megyek már el köptetőért a patikába?

A Magyarországon töltött februárból majdnem három hetet sikerült végigbetegeskedni, de mire a hónap végére eljutottam a háziorvosomhoz Debrecenbe – ezt most egy kicsit bonyolult lenne végigmagyarázni, de ha már úgy hozta a sors, hogy a legjobbak egyike jutott az embernek, az álmoskönyv szerint tartsa is meg –, már csak azt állapította meg, hogy valószínűleg meg fogok maradni. És tényleg minden rendben is látszott lenni, így hát nem voltam túl vidám, amikor múlt szombaton elkezdett megint kaparni a torkom, de másnapra nagyjából elmúlt, kicsit taknyos voltam, és gondoltam, hétfőre már vége és csak azon bosszankodtam, hogy megint hétvégén sikerült betegnek lenni.

Hát a frászt. Sikerült végigköhögni a hetet ocsmányul, kifogytam a mindenféle otthoni gyógyszerekből és köptetőkből, és ráadásul hallgathattam még az otthoniakat sztereóban, hogy miért nem megyek már el a patikába. Úgyhogy akkor elmagyaráznám, hogy Japánban miért nem jó megfázni, és miért is nem megyek el a patikába lándzsás útifűért vagy Elixirium thymi compositum-ért. A magyarázat során szégyentelenül nyúlni fogok Eryk blogjából, de ez nem gond, mert úgyse tetszenek soha rákattintani a linkekre, amiket lelkesen iderakosgatok. Hát kezdjük.

Amikor az ember japánul tanul, viszonylag korán megismerkedik a „betegség” szóval (bjóki, 病気), aztán egy darabig lelkesen használja a társalgásban és nem érti a reakciókat. Amit ugyanis jellemzően elfelejtenek megtanítani a nyelviskolában, hogy a bjóki az a betegség, amibe bele szokás, de legalábbis bele lehet halni, tehát mondjuk májrák, agyhártyagyulladás vagy tífusz, de legalábbis krónikus tüdőgyulladás. Japánban, ha úgy köhögsz, hogy szentül meg vagy győződve róla, hogy nem éred meg a holnapot, úgy könnyezel a takonytól, hogy a szemed is kicsordul, és általában az eszméletvesztés határán leledzel, az még csak a csósi ga varui (調子が悪い) azaz rosszul érzem magam.

Csósi ga varui-ból kétfajta létezik, az influenza (インフルエンザ, infuruenza) és a megfázás (風邪, kaze). Amint látható, az influenzát katakanával írjuk, mert azt a külföldiek hozták be ebbe az országba, és erre mindenkit emlékeztetni kell.

„Influenzával” még csak-csak lehet egy napot hiányozni a munkából, de ha csak „megfázott” az ember, akkor kb. az az elvárás, hogy mindent csináljon ugyanúgy, mintha egészséges lenne, csak vegyen fel egy maszkot az arcára:

Infuruenzának számít nagyjából minden, amitől hányni lehet, tehát az influenza, az allergia antibiotikumokra, vagy az ételmérgezés. Mivel a hányás annyira már a munkahelyen sem kívánatos, ezzel otthon lehet maradni egy napot – ettől azért még vannak japánok, akik így is bemennek dolgozni.

Minden más az kaze. Ugye más országokban más-más a reakció a megfázásra: Amerikában, ahol eszetlen drága az orvoslás, az ember azonnal otthon marad, hogy kialudja. Magyarországon változó, de azért normális munkahelyen az ember betelefonál, hogy rosszul van, és sokszor még az orvosi igazolást sem várják el. Japánban két lehetősége van az embernek:

  1. Felhasználja a szabadságát arra, hogy elmenjen az orvoshoz – a nagyvárosokban még csak-csak van orvos 2-3 kilométeren belül, de változó minőségűek; vidéken pedig ez simán jelenthet a városba bevonatozást –, ha még sose volt annál az orvosnál, fizet 5000 yen „ismerkedési díjat”, még egyszer ennyit az igazolásért (jó, biztosítástól függően a biztosító ennek a 70%-át fizeti), aztán bemutatja az igazolást a munkahelyén (igen, be kell menni!), aztán haza, és ezzel nagyjából el is ment a nap, és ezzel így 3 napot otthon lehet maradni. Ha tovább kellene, akkor lehet újra orvoshoz menni. Nekem ez kevéssé vonzó, mivel én nem nagyon járok itt orvoshoz, plusz a legtöbbjét utálom is (hosszú történet, de a lényeg az, hogy itt jellemzően sok kicsi magánklinika van és kevés nagy kórház, és a sok kicsi magánklinika orvosai, főleg az idősebbek, se nem jól képzettek, se nem csinálnak semmit, ami minimális kockázattal jár, inkább hagyják a pácienst szenvedni vagy meghalni. Amíg nem éltük ezt meg (kétszer is), én is azt hittem, hogy ez csak mendemonda, de tényleg.)
  2. A másik lehetőség, amit a japánok 99,999%-a választ, hogy az arca elé rak egy maszkot* és bemegy dolgozni, végigszenvedi a napot, majd ahogy hazaért, lefekszik és alszik másnap reggelig, és ezt ismétli a hétvégéig, amikor is egész nap ágyban van és imádkozik, hogy hétfőre elmúljon.

* A közhiedelemmel ellentétben ezek a maszkok 20 perc után kb. semmit nem érnek, de nem is az a lényegük, hogy a viselőjét megóvják bármitől, hanem hogy jelezzük a világ számára, hogy ugyan folyik belőlünk mindenféle testnedv, de nem köhögjük és nem tüsszentjük le őket. (Nem, kifelé sem szűr 20 perc után, de látszik, hogy hordjuk és a látszat a fontos.) A maszkot viselőkkel elvileg egy hajszállal kedvesebben is bánnak, például kevésbé fogdossák őket a metrón, vagy jobban békén hagyja őket a főnök (ettől aztán járványszerűen lett népszerű az utóbbi időben, és erősen hiszem, hogy sokan csak ezért hordják). És természetesen a maszkokból is divatholmi lett, tessenek csak rákeresni a Japanese surgical masks kifejezésre…

Szóval én is ezt csináltam a héten, bejártam dolgozni köhögve (kb. biztos vagyok benne, hogy ha kifekszem, szerdára már semmi bajom nem lett volna, így meg még most is köhögök), és közben dühöngtem, hogy kifogytam az otthoni gyógyszerekből, itt meg nem lehet normális köptetőt venni.

Gyógyszerek megfázásra

A Nyugaton oly megszokott gyógyszerek megfázásra itt szinte nem is léteznek, az aszpirinnek meg olyan ára van, mint a rákgyógyszereknek. Otthonról behozni se nagyon lehet, mert hagyományosan elkobozzák a reptéren, mivel Japán retteg a kábítószerektől és nyilván egy nagy doboz Robitussin vagy egy kakukkfüves köptető fogja romlásba dönteni a japán fiatalságot. Jó, ez mára azért már nem teljesen igaz, mostanra leszoktak a külföldi gyógyszergyártók a pszeudoefedrinről a termékeikben, 10% alatt pedig Japánban is engedélyezett… de egyszerűbb nem hozni köptetőt, mint 1. együtt böngészni a vámossal a magyar gyógyszerismertetőt és 2. elkoboztatni a rengeteg kolbászt és sonkát a bőröndből.

A mi köhögés elleni/köptető szirupjainkhoz hasonló dolgok itt egyszerűen nem léteznek. Ha bemegy az ember a drogériába és köhögés elleni gyógyszert kér, persze, van rengeteg féle, itt van például ez a New BRON Solution ACE nevű lötty, amiről az ember azt hinné, hogy köptető:

Image result for bron ace

A BRON (és egy csomó társa, csak ez a legextrémebb) gyönyörű példa a csőlátó japán kettős mércére, ahol a külföldi dolgokra egészen más szabályok vonatkoznak, mint a belföldire. Valójában ugyanis ez a cucc egy elég csúnya keveréke a kodeinnek (dihidrokodein, ha precízkedünk) és a metilefedrinnek: kis túlzással némi speed összekeverve silány oxikodonnal (opioid). Más országokban az ilyet eleve vagy metadon helyett adják, vagy csak kutatóknak, vagy legalábbis a kodeintartalmú gyógyszerekhez hasonlóan korlátozzák a használatát – Japánban meg még kevernek hozzá koffeint is, hogy a megfázott japán jobban teljesítsen.

És recept nélkül árulják.

Mondanám, hogy csak ebben a fegyelmezett országban képzelhető el egy speeddel megpörgetett köhögés elleni gyógyszer, amivel nem élnek vissza, ugyanakkor a legramatyabb állapotban lévő dolgozó is tud még egy kicsit túlórázni – de az a helyzet, hogy azért visszaélnek, a Google-n nem kevés találat van a „BRON abuse”-ra.

Nyilván sarkítottam kicsit a történeten, de a többi gyógyszer is furcsa, böngészgettem a hatóanyagokat, hogy mi van bennük, és hát jellemzően egyik sem a nyákképzésre szakosodott. Ha meg az ember rákeres mondjuk az acetilciszteinre (az otthoni ACC 200 hatóanyaga), akkor egy olyan cuccot talál, amit dohányzó alkoholistáknak ajánlanak, hogy „védje a tüdejüket”…

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.