Dolgozni csak pontosan, szépen…

“…ahogy a csiga megy a réten, úgy érdekes” – idézgette (félre) jó atyám a klasszikusokat. Hát ma gyakorolhattam élőben.

Ugye unásig ismerjük már a történetet, hogy a japánok sokat dolgoznak, de nem hasznosan, meg hogy a végletekig pontosítanak dolgokat, mert gyűlölnek hibázni, mert gyűlölnek arcot veszíteni… na lássuk, hogy megy ez a gyakorlatban.

A biciklilakatgyárban (bálnaneveldében, céllövöldében, nem kívánt törlendő), ahol dolgozom, alapból egyfajta méretben szállítjuk a biciklilakatokat. Teherbiciklire való, hosszabb szárú lakatot is kaphat bárki, többe sem kerül, de rendvédelmi okokból az már fegyvernek minősül, ezért kérni kell. Erre van egy formanyomtatvány, hogy ne kelljen vacakolni vele, az egész világon egyforma, angol nyelven van, a valódi információ számunkra az belőle, hogy konkrétan milyen biciklire akarják felrakni, már ti. hogy milyen hosszú lakat kell, de hát ugye szerepel rajta olyan sor, hogy Cég neve, meg Képviselő meg Aláírás. Na ebből az utóbbiból lett a probléma. Még egyszer, nem szerződés, hanem egy egyszerű, pár soros kérelem, büdös formaság az egész, de hát a szabál az szabál.

Könnyítésképpen mindezt a biciklilakat-viszonteladó partneren keresztül intéztük, mert ettől mindenkinek jobb. És természetesen a cégnél vannak nálunk kereskedők, akiknek mindez a dolga lenne egyébként, én büdös teki vagyok, lakatzsírozó. De nem csigázom tovább a kedélyeket, rövid félóra alatt a következők történtek:

  1. Leveleztünk egy sort, hogy miért két példányban akarjuk kitöltetni a papírt. Hát mert a mink főnökünk is aláírná, és akkor visszaküldenénk az egyiket, hogy bekeretezhessék.
  2. A viszonteladó partner felhív engem (mert velem küldették át a formanyomtatványt), hogy hát a mintán, amit küldtem (mert már ismerem az itteni dörgést, tudtam, hogy a szájukba kell szótagolni), nem az az ember szerepel kapcsolattartóként megadva, akit az ügyfél elképzelt. Megnyugtattam őket, hogy a minta szót a szótári értelemben gondoltam használni, vagyis hogy ehhez hasonló módon lesznek szívesek kitölteni, de természetesen úgy, és azzal a kapcsolattartóval, aki az ő kicsi szívüknek kedves. És hogy akkor írtam, hogy PDF-ben kell küldeni, de akkor kell-e az eredeti. Kell, de ha PDF-ben is elküldik, hamarabb tudjuk indítani a lakatgyártást.
  3. Tíz perccel később a viszonteladó partner felhív (aki ismer, tudja, hogy rühellek telefonálni, írj két sor e-mailt, mind a kettőnknek jobb lesz és hamarabb elkészül), hogy hát itt minden angol, de a japán fél aláírhatja-e japánul. Mondtam, persze. És a PDF az muszáj? Nem, de nekik jobb. És a két példány az egyforma kell, hogy legyen, ugye? Igen.
  4. Tíz perccel később a viszonteladó partner felhív, hogy hát van ez az aláírás dolog az alján, és hát tudom-e, hogy itt Japánban nem aláírni szokás, hanem cégesen pecsételni. Mondtam neki, hogy még csak 23 éve érkeztem először és alig tíz évet éltem itt, de mintha már fordult volna elő ilyen céges pecsételés, nekünk teljesen jó lesz a Japánban megszokott és alkalmazott módszer, csak mivel ezt a papírt Budapesten is látni fogják, és nem nagyon tudnak japánul, annyit tegyen már meg, hogy ha aláírja 浦島太郎, akkor írják már oda zárójelben, hogy (Urasima Taró). (Nem bírtam ki, tényleg ezt írtam neki, Urasima Taró ugye magyar viszonylatban mondjuk Hétszűnyű Kapanyányi Monyók lenne.) És a PDF-et előbb küldjék, vagy egyszerre? És miért kell két példány?
    Megbeszéltük, hogy dugja fel a PDF-jét, én jót akartam, tőlem kurvára ráér, küldjék a papírt postán, majd megérkezik, és akkor esetleg foglalkozunk vele.

Ennyiben maradtunk.

One thought on “Dolgozni csak pontosan, szépen…

  1. Shirokuma-dono, akkor most egy kicsit én is a rossz oldalon leszek (megint), ugyanis hasonló értetlenkedést elkövettem már magam is. A dolog, ahogy a fenti történetből számomra kitűnik, a _szokatlanságra_ vezethető vissza, illetve az ebből eredő kockázatra. Onnantól, hogy valami nem a bejáratott (mármint a fogadó által ismert) módon történik, egyszerűen megnő a lehetőségek száma és minél érthetetlenebb a szokatlanság, annál vadabb lehetőségek is szóba jöhetnek — pont az információ hiánya miatt, ami helyett fog valami vadat kitalálni, mert nem tudja. Az én esetemben sok-sok évvel ezelőtt jött egy munkaszerződés mail-ben, pdf-ben, hogy írjam alá. Na, most, _hogyan_? Erről nem mondtak semmit. Kinyomtassam, aláírjam, scanneljem be? Akkoriban nálunk még nem volt elektronikus aláírás, jogilag pedig ugye csak a fizikailag aláírt papír számított hitelesnek. Visszakérdeztem, nem értették, ellenben sürgettek. És itt kútba esett a dolog. Lehet, hogy ők is jót akartak, de a világ tényleg nem elég biztonságos. Óvatos ügyféllel nyilván több a baj. De talán kevesebbet pereskedik… Nem tudom.

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.