Töltőtollkánaán

Valaki bölcs ember mondta, hogy nem szabad elkezdeni töltőtollakat gyűjteni, mert az könnyen órák és még drágább tárgyak gyűjtéséhez vezet, az pedig romlásba dönt. Örömmel jelentem, hogy ugyan számos területen próbálja felütni a fejét a midlife crisis, eddig sikerült totális anyagi csőd nélkül megúszni, és már a töltőtollakról is jövök lefele. De kezdjük az elején.

Könnyű lenne azzal nyitni, hogy az egészről Steev tehet, de igazság szerint én régebben is szerettem a töltőtollakat. Harmadik általánosban vagy mikor még külön nagy szó volt, hogy már nem ceruzával írtunk, hanem (patronos) töltőtollat vehettünk a kezünkbe. Csak hát régen az olcsó töltőtollak meglehetősen vackok voltak, vastagon fogtak és folytak, a drágák meg teljesen az én világomon kívül estek (mert egy-két évi fizetésbe kerültek), itt Japánban meg annyi más izgalmas egyéb írószer is volt. De az igazság, hogy mégiscsak Steev miatt kezdtem el utánaolvasni, hogy mégis mit kedvel annyira azon a Pilot Capless töltőtollon. És közben fedeztem fel, hogy van itt olyan Pilot töltőtoll 200 yennél is kevesebbért, amit pont tölteni ugyan nem lehet, de gyönyörűen ír.

És töltőtollal írni márpedig jó. Szándékosan kerülném az érzelmes jelzőket és a barokkos túlzásokat, de – jó papírra egy jó töltőtollal – tényleg nagyon jó érzés írni. Én régen is szerettem a töltőtollakat, de ezekkel egészen más. Komolyan kicsit olyan érzés, mint amikor az ember olyan autóba ül, amiről régen csak álmodozott.

– o –

Rendes nörd ugye úgy tanul meg snowboardozni, hogy először végigolvas minden mértékadó blogot, magába szívja mások tudását, néhány hét után keni-vágja a lingót, a durvábbja hozzá is szól fórumokon, a gazdagabbja meg a negyedik deszkáját veszi anélkül, hogy valójában egy másodpercet állt volna havon. Jelentem, a töltőtollakról is aggasztóan sokat lehet olvasni, és mivel a töltőtollmániások jelentős része pallérozott elme, aki nem átall ékesszólóan írni a tollairól, az embert nagyon csúnyán magával tudja ragadni a lelkesedés, különösen, hogy itt ténylegesen léteznek olyan boltok, ahol a blogokban megénekelt tárgyak mindegyike kapható. A leghíresebb bolt, amit már én is emlegettem többször, az Ito-ya (Itó-ja) a Ginzán, ahol szépen ki van rakva egymás mellé ötféle vastagságban a Pelikan százezer forintos tolla, és ahogy az ember kipróbálja, rögtön megsejt valamit erről a világról. De az Ito-ya puccos és messze nem is árul mindent, ott van viszont a hatemeletes Sekaido (Szekaidó) Shinjukunál, amelyik ráadásul azzal is hirdeti magát, hogy ők nemcsak a legnagyobb papír-írószer bolt, hanem a legolcsóbb is (eleve nagyjából 20% kedvezménnyel adnak mindent, de van mellé pontgyűjtő kártya, meg minden, amivel csak az embereket kábítani lehet). Ami még rosszabb, hogy hazafelé útba is esik és szinte minden kipróbálható (az olcsó dolgok eleve ki vannak rakva, a drágábbakat meg szépen kérni kell).

Az elmúlt néhány hónapot úgy tudnám összefoglalni, hogy igenis, lehet elképesztően jó töltőtollakat venni nagyon olcsón és óriásit játszani velük anélkül,  hogy ez észrevehető lyukat ütne a családi kasszán. A mellettem ülő kolléga is nörd, ő is szereti a töltőtollakat, és a két darab 3500 jenes Pilot Prera, amije van, és hozzá a két üveg tinta többe került, mint amit én mindenestül elbohóckodtam az elmúlt hónapokban, pedig – ha már tesztelünk, teszteljünk komolyan – körülbelül huszonöt tollat vettem és több mint fél liter tintát. (Igazából volt az ötven-hatvan toll is, csak egy csomót hazavittem meg elajándékoztam, hogy ilyet aztán nem láttatok, azokat nem számoljuk bele. De ha igen, akkor is max. 12 ezer jenről beszélünk.)

Ha valaki csak egyetlen cikket akar a töltőtollakról elolvasni, valószínűleg ez az, amit érdemes. A legfontosabb belőle talán az, hogy 1. egy bizonyos ár felett, az elképesztően drága tollak semmivel nem jobbak műszakilag, mint a náluk jóval olcsóbbak; és 2. az arany hegy egyáltalán nem feltétlenül jelent különbséget, hiszen az írófelület így is, úgy is ugyanaz (jellemzően valami iridiumötvözet). A második leghasznosabb cikk pedig, szintén a Pentoriumról, alighanem ez volt, amelyikből megismertem a Platinum Preppyt, valamint áttételesen a Sekaidót – a szomszédban lévő Bic Camerában is meglepően sok szép toll van, de Preppyk nincsenek, a Yodobashi Camerában sem, sőt, ott semmilyen Pilot sem, a Tokyu Hands meg az általam ismert egyetlen üzlet, ahol a gyártó által ajánlott ár felett adják a tollakat… szóval motivált voltam, hogy találjak egy igazán normális és nagy írószerboltot.

A feljebb emlegetett hatvan tollból végül legalább harminc Platinum Preppy volt. Ez.

 

Jó-jó, ez nem egy elegáns toll, de ennyi pénzért ilyen minőségben író, ilyen ár-érték arányt és sokoldalúságot kínáló toll egyszerűen nincs másik. A bemutató cikkek közül több is még a régi, színezett hegyű változatot mutatja be, és a visszafogottság egyik oka, hogy külföldön ez a toll sokkal inkább a 4-5 dolláros kategória volt és még mostanában is 3. Csakhogy itt Japánban még a gyártó által javasolt ár is csak 200 yen (+8% áfa), a gyakorlatban pedig olyan 173 yen (tehát 1,8 dollár) körüli áron vehető meg áfástul. Vagyis 500 forint alatti áron vásárolható egy patronos, újratölthető töltőtoll 0,5 (M) vagy 0,3 mm (F) heggyel, ami az olcsó kínai szutykoknál elmondhatalanul szebben ír, plusz van valami trükk a kupakkal (csinál pici túlnyomást, ha jól értem), amitől a toll nem szárad be és azonnal ír több hónap után is.

02-preppy-opened

Nemrég pedig, kicsit drágábban ugyan (300 yen, 3 dollár), de a Platinum kihozta a Preppy 0,2 mm-es (EF) hegyű változatát.

05-preppy-tips

Jó, ez már a 80% feletti kakaótartalmú csokoládék világa, az ennyire vékony hegyű tollak már acquired taste, szinte lehetetlen is olyat csinálni belőle, ami ugyanazzal a vajpuhasággal fut a papíron, mint egy vastagabb társa, de akkor is, ez a toll megint egy műszaki csoda ezért az árért, és tényleg nem kapar. (Hasonló, de még ennél is jobb élményt a Pilot Capless EF változata kínál, de az minimum ötvenszer annyiba kerül.) És akkor még nem meséltem, hogy az hagyján, hogy a Preppyk hétféle színben és háromféle vastagságban kaphatók, de létezik belőle kihúzó és normál filc változat is, és teljesen csereszabatosak (lehet külön kapni csak hegyeket is).

01-preppy-variations03-preppy-parts

És hogy valami negatívat is mondjak, néhány szín azért nem igazán szép belőle, a zöld túl halvány, a piros nem is piros, a rózsaszín leginkább semmilyen (kihúzónak jók). De például a sárga meglepően jól néz ki, a lila nemkülönben.

– o –

Intermezzo: a nyugati és japán töltőtollakon nem ugyanazt jelentik a betűk. Gyártónként is tud kicsit változni, de ökölszabályként érdemes megjegyezni, hogy a japán ugyanolyan betű kb. eggyel vékonyabbat jelent. Tehát a japán M olyan 0,4 mm-es hegy, ugyanaz, mint a 0,38 mm körüli nyugati F (a nyugati M inkább 0,5 mm vagy még vastagabb), az F inkább 0,3 (nyugati EF), és a japán EF 0,2 mm. (Ez a cikk nagyon szépen bemutatja a töltőtollhegyeket, de szerintem a méretekben – legalábbis a japánokban – kicsit téved.) Van a skálának túlsó oldala is, egyrészt vannak 1-1,2 mm körüli, sőt, még nagyobb, kifejezetten széles, kalligrafikus hegyek, ezek között van ferdére csiszolt is, kimondottan dőlt betűs íráshoz, a paletta extrém vége pedig a kottaíró hegyek, ezeken sokszor nem is egy, hanem két bevágás van, hogy elég gyorsan folyjon – mit folyjon, ömöljön – a tinta belőlük.

– o –

Vissza a Preppykhez, gondoltam, hoznék akkor egy zsákkal, Magyarországon biztosan nincs belőle… majd kiderült, hogy nemcsak, hogy van, de mivel 1. megdrágult a yen és 2. feltehetőleg egy halom rohad a bolt nyakán, a bolthely.hu-n akciós is. Ezzel az árral nem lehet versenyezni (igaz, a képek alapján ez még a kb. négy évvel ezelőtti modell). Úgyhogy csak abból hoztam, ami otthon nincs, a connoisseur-öknek az extravékonyból, a normál modelleket tessenek felvásárolni otthon.

Mostanra nyilván mindenkinek világos lett, hogy a Preppy abszolút kapudrog, a kérdés az, hogy az ember meg tud-e állni ezen a szinten, vagy elindul felfelé, az anyagi romlás irányába.

– o –

Sokat olvasgatva a töltőtollas blogokat, az állandóan vissza-visszatérő „kezdőknek ajánlott” toll a Lamy Safari. Ez itt pont egy átlátszó belőle:

07-lamy-safari

Ha valaki el tud vonatkoztatni a műanyagságától, illetve nem zavarja a háromszögletű, kifejezetten a helyes kéztartást erőltető szár, akkor nagyon lehet szeretni. Merthogy egyébként ez egy elvileg diákoknak szánt modell, lehet ütni-rúgni-vágni, ugyanabból az ABS-ből van, mint a LEGO, a hegye viszont a Lamy saját gyártmánya, acél, az eszelős drága tollakhoz képest egy hajszálnyival jobban „fogja” a papírt (karcolni nem karcol, de az EF-en azért érezni, hogy nem ugyanolyan, mint egy drága, aranyhegyű, pláne M-es Pelikan Souveran). Ipari mennyiségeket adnak el belőle, és a sikerét a legjobban talán az jelzi, hogy Kínában nem egy cég másolja, hanem több is. És akkor itt következett történetünkben egy érdekes csavar: muszáj volt kipróbálni a kínai tollakat.

Tulajdonképpen vannak nekem kínai töltőtollakról kellemes emlékeim. Az egyik modellből több is volt nekem gyerekként, most, 35 évvel később tudtam meg, hogy nem véletlenül: a Parker tán legsikeresebb, 31 éven át gyártott, 400 millió dollár értékben eladott Parker 51-esének voltak a koppintásai. És persze kiderült, hogy az Aliexpressen fillérekbe kerülnek a Safari-klónok, úgyhogy muszáj volt venni belőle először hármat, aztán a móka kedvéért még vagy tízet, hogy legyen mivel kipróbálni az időközben összevarezolt mindenféle (főleg olcsó) színes tintákat. És némi keresgélés után, amikor rájöttünk, hogy de hiszen 2-3-4 dollárokért lehet kapni mindenféle komolynak látszó töltőtollakat (például Mon Blanc meg Mon Black néven), akkor muszáj volt poénból az ilyenekből is rendelni vagy ötöt. Külsőre egyébként nem is csúnyák a Safari-koppintások:

08-lamy-safari-clones

(Az átlátszó toll középen egy igazi Lamy Safari EF, összehasonlításképp, mellette Lantou és Jinhao márkák.) Közelebbről megtekintve azért látszik, hogy teljesen nem merték lemásolni, a feliraton kívül azért a hegy is kicsit más:

09-lamy-safari-clones-tips

És az ár-érték arányuk is elképesztő, másfél dollárért (még a Preppynél is olcsóbban) kap az ember egy újratölthető, viszonylag istenes töltőtollat és hozzá egy konvertert (egy Pilot vagy Lamy konverter 5-8 dollár!), szóval és istenbizony megpróbáltam őket nagyon szeretni, de azt hiszem, felhagyok velük. Tényleg nem rosszak – semmivel nem rosszabbak, mint a Parker-koppintás Hero, vagy bármi más, amivel gyerekkoromban írtam –, de annyival jobb érzés a japán tollakkal (meg egy igazi Safarival) írni, hogy szerintem elajándékozom őket. A drága tollak utánzatai viszont botrányosan rosszak voltak, kár volt rájuk a munkát meg az anyagot pazarolni. (Béla nem okos. Béla Mont Blanc-utánzatot vesz az Aliexpressen, mert csak a látszatra ad, írni meg úgyse szokott. Ne legyél olyan, mint Béla.)

És akkor következzen a mai töltőtollbemutató utolsó darabja, az abszolút nyertes. Ha valaki túl tudja tenni magát azon, hogy a toll műanyagból van:

13-pilot-kakuno-open

és a hegyén egy szmájli vigyorog:

14-pilot-kakuno-tip-with-smiley

akkor bizony a Pilotnak sajnos, megint elsült a keze. A Safari mintájára „beetető”, iskolások által is nyúzható formára kitalált, szintén kicsit formált szárú Kakuno gyakorlatilag mindent tud, amit a Safari, csak a negyedébe kerül (MRSP 1000 jen plusz áfa, a gyakorlatban 880, és mivel szmájlit csináltak az betűből, Kaküno van ráírva).

12-pilot-kakuno

(A Pilot egyébként egy hihetetlenül furcsa cég, gyakorlatilag a világ egyik, ha nem a legjobb írószereit készítik, de biztos nem szívnak füvet, mert maguktól vannak teljesen elszállva. Ahogy hallottam, a kereskedőik se normálisak. A Yodobashiban mindenféle töltőtoll van, Watermantől Mont Blancon és Pelikanon át az összes japánig, kivéve Pilot. Nyilván nem közösködnek a plebsszel.)

De bármennyire is furcsa a cég, a Kakuno sajnos leiskoláz temérdek más, sokkal drágább tollat (vagy legalábbis felveszi a versenyt velük). Akinek meg a látvány fontos, fizessen. Én ráadásul a nagyon vékony töltőtollakra gerjedek (viszonylag kis betűkkel írok), és ahhoz képest, hogy F-es, siklik a papíron.

– o –

A töltőtollak világának persze elhagyhatatlan részét képezik a tinták. Gyakorlatilag a szivárvány minden színében lehet kapni tintákat, otthon én is összevásároltam egy párat (olcsót, van 3 deci 1000 forintért a Müllerben :-), meg Pelikan 4001-et, meg előástam a 35 éves seclovák zöld tintámat (a piros már beszáradt), meg egy kék Parker Quinket és egy fekete Caran d’Ache-t még régről. (Ma már nem kötelező az orosz, vajon hányan tudják, hogy a ceruza oroszul – karandas – egyszerűen ennek a cégnek a nevéből lett?) A fekete Hero ajándék a cég kínai irodájából. És persze az Aliexpressről is vettünk egy csomó színes patront, de a szokásos kínai minőség: a Safari-koppintásokhoz kifejezetten ajánlott patronok természetesen valójában nem jók bele.

22-assorted-inks-closeup

A tintákról szóló fórumbeszélgetések oldalak százait töltik meg, én itt összesen hármat mutatnék meg. Az egyik a Lamyé, akik a szokásos német precizitással itatóst is mellékeltek a tintához:

18-lamy-blue-ink

és direkt olyan alakúra csinálták az üveget, hogy a toll leérjen az aljára és a lehető legtöbb tintát fel tudja szívni:

19-lamy-bottle

A japán cégek közül pedig kettőt mutatnék meg. A Sailor Jentle néven árul egy sor meglepően szép tintát:

15-sailor-jentle-ink-yamadori

és nem is olyan rettentő drágán, pont a felébe kerül a Pilot puccos Iroshizuku tintájának, amiből huszonnégyféle szín van. Meg is fogadtam, hogy Iroshizukut márpedig nem veszünk, csak sajnos a Sekaidóban – nem úgy, mint a BIC Camerában – ténylegesen működik is mind a 24 teszter toll és engedték kipróbálni őket. Döbbenetesen szép színű tinták. Kétféle kiszerelésben lehet venni, vagy 1500 yenért 50 ml-es üveggel (otthon 50 ml Pelikan 4001 kb. 1000 forint, az is kiváló tinta), vagy 3×15 ml-es „teszter” csomagot, de nem ám, amit az ember akar, hanem amit a Pilot méltóztatott összecsomagolni.

16-pilot-iroshizuku-3x-box

Na, ezt hála istennek a Sekaidónál kiröhögték, és mondták, hogy nyugodtan válasszam akármelyik hármat… és így is lett. (Gyönyörű kékjeik meg zöldjeik is vannak, de kékből meg zöldből már volt egy fél liter más tinta.)

 

17-pilot-iroshizuku-3x-box-open

Nem bírtam ki, ha már összebarátkoztam a sekaidós eladókkal, megkérdeztem, hogy „És volt, aki vett mind a huszonnégy színből?

Természetesen volt.

És milyen tolla volt hozzá?

Mint kiderült, nem 24 darab, csak kettő, kicsit drágább Pilotok. Pilot töltőtollból egyébként ijesztően sokfajta kapható.

– o –

És akkor egy vicces történet a legvégére: az én anyukám védőnő volt, és egész életemben hegyekben álltak a műanyag fecskendők a lakásban és mindenre használtuk, például töltőtolltintatöltögetésre is. De elfelejtettem hozni ki, úgyhogy beszambáztam az első patikába, és mondtam, hogy mit szeretnék, tollat töltögetni. Annyira furcsán nézett rám a patikus, de annyira, hogy muszáj volt rákeresnem és kiderült, hogy Japánban nem lehet fecskendőt kapni pógárnak, csak receptre, de biztos sorozatszámmal és egyesével nyilvántartják. Ennyire félnek a kábítószerektől. Ezt lehet kapni helyette a százjenes boltban (a célnak épp megfelel, ha muszáj, patronokat utántöltögetni):

23-syringe

Márminthogy a bal szélén láthatót. A jobb szélén láthatót… ööö, találtam. Heroinra úgyis sajnálnám a pénzt, inkább vennék belőle Lamy 2000-et meg Pilot Caplesst. :-)

5 thoughts on “Töltőtollkánaán

  1. Anno amikor írni tanultam, a töltőtoll volt a _kötelező_ (a golyós pedig tiltott!) és hát még a nálam ügyesebbek kezén és ruháján is minden nap látszott… Az akkori olcsó, iskolásoknak szánt káeurópai tollak valószínűleg nem csak ott folytak, ahol bármi illesztékük volt, hanem még alagúteffektusra is képesek voltak… Mint átszoktatott balkezes, magamhoz képest is roppant ügyetlen lévén csakis rossz emlékeket őrzök e szerkezetről és igazából ha firkálni szeretnék, még mindig a ceruzát tartom a megfelelő eszköznek — szöveget meg gépelek. ;)

  2. Én senkit nem akarok rábeszélni semmire, csak próbáltam nagy erőkkel átadni azt az érzést, hogy ezekkel a tollakkal írni kb. olyan különbség a régi keletnémet és kínai rettenetekhez képest, mint Trabant helyett mondjuk BMW-ben ülni. Például nem folynak. Vagy kennek össze mindent.
    Ezzel együtt, a maguk áráért a Trabant és a régi töltőtollak is komoly értéket képviseltek, csak mára van sokkal jobb.

  3. Kétség nem fér hozzá, hogy toll-ügyben a fejlettség és minőség egy olyan fokán áll Japán, amihez az emlékeimben élő tollak a Hubble űrteleszkóppal se látnak fel. Csak én vagyok az a bizonyos vásárló, aki inkább hozzászokott ahhoz, hogy az adott dolog tulajdonképpen _nincs_, s lehet élni nélküle, mert amivel találkozott, azt inkább feledné, ha tudná… Ez gondolom lefordítható olyasfajta üzleti okosságra, hogy hosszabb távon a rossz minőséget gyártók a jót gyártók üzletét is rontják azzal, hogy leszoktatják, elfordítják a terméktől/kategóriától a potenciális vevőket… (Pedig gyerekkoromban imádtam írószerboltba járni. :P)

  4. Nyilván oka van, hogy én sem igen használtam az elmúlt 30-35 évben töltőtollat. De elvileg pont erről szólnának az ilyen bejegyzések, hogy “hé, megváltozott a világ, valami, ami valahogy volt, nem úgy van, érdemes újra megnézni – vagy éppen hogy nem érdemes, mert van helyette más, új, nézd”. Én például gyerekkoromban gyűlöltem a fogorvosokat, de mostanra teljesen más világ, más technológiák, egészen más eredmények.

  5. Ekk, eladtad nekem ezt a sztorit :) Utoljára a Rotring Calligraphyt szerettem, de van már vagy huszonhét éve.

    Jól dekódolom akkor az infó-dömpinget, hogy lelkes kezdőnek a Platinum Preppy a menő?

    Mostanában a Mitsubishi zselés golyósaira esküszöm, főleg hogy a Stabilómhoz nem kapok rendes betétet se, nemhogy vékonyat, az tán sose vót.

Leave a Reply