Japán gyufarejtvény

A Keihin-Tóhoku vonalon, ahol viszonylag sűrűbben előfordulok, igen modern szerelvények járnak, például van bennük LCD-képernyős (két képernyős) utastájékoztató rendszer. Az egyik képernyőn láthatók a közvetlenül releváns dolgok (a következő állomás, hol fog nyílni az ajtó, mik a további állomások, hány perc még addig), a másik képernyőn pedig alapvetően reklámok.

Mármost ha kizárólag reklámok mennének rajta, akkor azért valószínűleg még a jámbor japánok is összefirkálnák feketével a képernyőt, ezért ezek a zsivány vasutasok mindenféle társadalmi hirdetést, vicces programot, fejtörőt és hasonlókat is beraknak a programba, és igen, viszonylag jó tempóban (legalább hetente) cserélik őket. Volt már képregény, a Dárin va gaikokujin (My darling is a foreigner), van a Panasonicnak ilyen kis bújtatott reklámja, a mindenféle környezetbarát dolgokról, van kis “tudta-e, hogy” kvíz (például hogy miből született a fagyitölcsér), és tényleg vannak fejtörők (nagyon helyes kis birkákkal). Mármost a fejtörők egy része nekem túl könnyű, a másik fele meg reménytelen (nagyon gyorsan kell olvasni), de azért szoktam velük küzdeni. A múltkor gyufarejtvények voltak, az első nagyon könnyű volt (annyira, hogy meg sem találom online), de a második feladta a leckét:

Egyetlen gyufát volt szabad megmozdítani, és helyre kellett tenni az egyenlőséget.

Mármost a vonaton volt rá kb. 10 másodperc, úgyhogy ennyi idő alatt kb. az tudhatta megoldani, aki ismerte, de amikor megmutatták a megfejtést, akkor kiderült, hogy magamtól aligha is sikerült volna megoldani… ugyanis ez egy japán gyufarejtvény volt, japán zsiványsággal. A megfejtés ugyanis ez:

 

 

 

 

 

vagyis igen, 1日=24h, egy nap egyenlő 24 órával.

 

One thought on “Japán gyufarejtvény

  1. Erről eszembe jutott egy angol tudással megfejthető, ennyire persze nem furmányos, de azért esetleg homlokracsapós rejtvény:

    abcabababababababababababababab

    Na ez mi? Mit jelent? ;) (Majd elárulom, ha próbálkozik valaki.)

    A lényeg, hogy igen dícséretes, ha _dolgoztatják_ az utas-szamák fejét és nem csak a képernyővédő (bámulás ki az ablakon) fut az agyukon. :) Annak idején Magyarországon is nagyon mentek a rejtvényújságok…

    Saburo-dono, jó ez a rejtvény téma! Kérek még! ;)

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.