Sacred Highland Kamikochi

Úgy kezdődött, hogy Matsumoto városa kitalálta, hogy népszerűsíteni kellene jobban az egyébként nem kicsit népszerű kirándulóhelyet, Kamikócsit az idegenek körében is. Egész pontosan az lett a terv, hogy szülessen egy webhely, ahol a hivatalosnál kicsit bővebben, de főleg sokkal lelkesebben írjanak és meséljenek emberek arról, hogy miért is klassz ez a hely (általában olyan külföldiek jönnek, akik már letudták a “kötelező” nevezetességeket, vagy hosszabb ideig vannak Japánban) – a fenti kép például az egyik kicsit kevésbé ismert és látogatott részéből van.

A hosszú történetet rövidre fogva, a volt professzorom összekötötte a volt diákjait: engem, a potenciális webfejlesztőt-szerkesztőt-dísz-gaidzsint a matsumotói srácokkal, akik az egészet a nyakukba kapták, a végeredmény pedig itt látható:

Sacred Highland Kamikochi (van neki Facebook-oldala is)

Nyilván bele lehet kötni egy csomó dologba, de a szándék talán látszik: ezek tényleg azt szeretnék megmutatni, hogy ez egy jó hely. Persze, haza is beszélnek, hiszen van ott jó pár fogadó, még szálloda is, meg az igazság, hogy azért Kamikócsiba, főleg hétvégén rettenetes hordák bírnak felszabadulni (de mondjuk Nikkó vagy Nara ugyanezzel küzd, gyönyörű hely, csak az a tízezer ember ne lenne ott körülötted, itt legalább csak néhány száz), de a hely tényleg klassz, és van egy csomó része, amit én, aki már ötször volt ott, sem láttam még. Érdemes megnézni a képeket, ilyen színeket se mindennap lát az ember.

Ami viszont a lényeg: a földrengés meg az azt követő atomhisztéria nagyon csúnyán betett általában a japán turizmusnak, hát még az ilyen, kevésbé ismert helyeknek. (A japán síelési láz például kezd eléggé csúnyán lecsengeni, mennek tönkre/szegényednek el a síterületek… az én kedvenc Naganómban.) Márpedig ez a projekt egy évre született, ha nem az látszik, hogy zsizsegnek körülötte a külföldiek, akkor bizony jövőre már nem fognak akarni erre költeni; illetve hát az egésznek tényleg akkor van értelme, ha nem egyszerűen egy N-edik információs webhely születik (olyanból már van a hivatalos, meg a japán turistaszájtokon is írnak többet-kevesebbet Kamikócsiról), hanem valóban zajlik körülötte kicsit az élet. Egyelőre persze még nem nagyon zajlik, most születtek meg az első cikkek, még kint is nagy a kavarodás… mindazonáltal nagyot segítene mindenki egy jó ügy érdekében (persze, én sem ingyen dolgozom rajta, de most nagyon izgul például a helyi fogadó- és hotelszövetség), ha ellátogatna oda, ha teheti, mutassa meg másoknak, írjon róla, linkelje be, lájkolja fácsén, kérdezzen a fórumban, kritizálja a hiányosságokat és általában is, a színtiszta rosszindulatot leszámítva minden visszajelzés jól jön.

Egyébként hogy milyen tud lenni a japán lelkesedés, csak egy példa: kicsit szóvátettem a megbeszéléseken, hogy a külföldit nem kizárólag olyan dolgok érdeklik, hogy “itt van egy szép fenyő” meg “namégháromtemplom”, hanem például gyakorlatias tanácsot szeretne az utazáshoz, hogy ne tévedjen el, hogyan lehet spórolni, én is teljesen véletlenül vettem észre a múltkor, hogy van egy kiváló holiday pass, amivel sokkal olcsóbb felmenni, mint egyébként. Szó szót követett, amit én írtam az elérhetőségről, már az is jóval gyakorlatiasabbra sikerült, mint bármi eddig a többi információs webhelyeken, de nem bírtak magukkal, és az egyik japán kolléga szépen, precízen megírta, hogyan kell Matsumotóból felutazni Kamikócsira. Majd halál komolyan megkértek, hogy akkor én ezt most lektoráljam meg. Miután abbahagytam a vigyorgást (szerencsére távmunka ez, csak levelezünk meg Skype), megkérdeztem rettentő udvariasan, hogy most mégis mit szeretnének: igényes, magazin színvonalú cikkeket, mert akkor a nagyját én kidobnám, vagy pedig azt, hogy süssön, hogy itt valaki rettentően igyekszik bemutatni a helyet és átadni a lelkesedést, mert akkor meg nem nagyon javítanék bele. A másodiknál maradtunk.

 

One thought on “Sacred Highland Kamikochi

  1. Ezzel kapcsolatban tudnál szeretnék írni neked egy levelet. (Japán ismerősöm tervezne ide egy utat, és (nyomtatott) angol nyelvű anyagokra vadászik.)

    El tudnád küldeni az emailcímedet az itt regisztált emailedre? Előre is köszönöm!

Leave a Reply