Sabolc in Japan

Igazából édesapám már tavaly október végén meghalt, de hátborzongató mennyiségű holmi maradt utána (most szóljon, aki tudna jó gazdát egy kézzel hajtós háromkerekű kocsira, kazettás videomagnóra és hasonló, eladhatatlan, ám kidobni sajnált holmikra), úgyhogy hónapok óta húzódik a kincskeresés. Előkerült viszont valami, egy réges-régi apróság, még abból a korból, amikor én, ha kicsit áttételesen is, de Váncsa Istvánnal dolgozhattam együtt, és a mester az egyik bulin megörökített engem és jó atyámat az utókornak. Álljon hát itt eredeti formájában, betűhűen az idézet:

Varga Szabolcs érdemeit törvényben rögzíteni nem áll módomban, viszont alkottam egy koktélt, amely megnyitja előtte a halhatatlansághoz vezető utat. Ezennel ismertetem a receptet, hogy hirtelen halálom esetén se szálljon velem a sírba.

2 rész sötét rum (esetemben Captain Morgan)
1 rész Ponche Caballero
3 rész ananászlé

Sok jéggel nagyon alaposan összerázzuk, jéggel félig töltött hosszú pohárba szűrve, szívószállal kínáljuk. Fölöttébb alkalmas arra, hogy Szabolcs atyjának borászati tevékenységére vonatkozó szakszerű és lelkiismeretes kutatómunkánk nemkívánatos mellékhatásait eliminálja. Az ital úgy fest, mint egy pohár sör, csak az íze (meg a hatása) más; neve: The Glass of the Rising Sun.

Volt szerencsém.

4 Responses to “The Glass of the Rising Sun”