Mostanában nem olyan sűrűn járunk el a főnökkel enni (mármint én nem járok el sűrűn, ő továbbra is eszik a potenciális ügyfelekkel), de ma kivételes nap volt. Nemcsak azért, mert elmentünk, hanem mert nem 1. az ilyenkor szokásos menjünkjódrágahelyre volt (általában valamilyen sült hússal, köszvényes a főnök, de képtelen megállni) és 2. nem sült húsos helyre mentünk, hanem okonomiyaki-s helyre. Ráadásul ott van nem messze a cégtől, csak most hallott róla először, hogy milyen híres.
Szerintem már ezerszer leírtam, de az okonomiyaki-nak két fő irányzata van, a mindent – palacsintatésztát, káposztát, tojást, húst és egyebeket – összekeverő ószakai és a szépen, rétegekben megsütős hirosimai. A főnök eredetileg hirosimai, úgyhogy nagyjából meg is van a véleménye az ószakai mazejaki-ról (“összekevert sült”), azt viszont meg én tenném hozzá csendben, hogy azt legalább nehéz elrontani, max. még sütni meg csapkodni kell egy kicsit, ha sületlen, a hirosimait viszont valami kegyetlenül el lehet.
Itt viszont nem rontották el. Későn jutott eszembe, hogy fotózni kéne, már a sütőlap egy részét pucolták, de így néz ki:
Úgy készül, hogy először sül egy réteg tészta, viszonylag keményre, aztán raknak rá egész valószínűtlen mennyiségű káposztát (a hirosimaiak sokkal több káposztával csinálják) és két szelet disznóhúst (inkább bacont), és megfordítják. Közben sütnek szoba-t vagy udon-t – szigorúan véve az ilyet már inkább modan-yaki-nak (“modern sült”) mondják -, azt is ráteszik a tetejére, szétütnek egy tojást a forró vaslapon, megkevergetik, és tkp. ebből lesz egy vékony rántottalap, és a másik oldala az okonomiyaki-nak.
Csináltak egyébként itt még negiyaki-t is, az ugyanilyen, csak káposzta helyett hagymakarikákkal, meg valami mást, jól elfelejtettem a nevét, azt meg nem rontották el tésztával, az csak tojás meg hús. És kérésre csinálnak jakiszoba-t is:
