Mi más?

Tulajdonképpen két napból nem lehet ítélkezni, meg hétköznap délelőtt/déltájban nyilván nincs az az eszelős forgalom, de amerre jártam, konganak a boltok – legalábbis a régi állapotokhoz képest. Részben telefont meg nyomtatót keresgéltem, részben begyűjtöttem a legfrissebb prospektusokat, szóval megjártam többek közt a Yodobashi Kamerát, de ilyen üresnek szerintem még soha nem láttam – és óriási betűkkel ki volt írva, hogy este tízig nyitva vannak, hátha akkor bejön valaki. A PC Depot-ban (hatalmas PC-bolt, kb. mint egy egyharmad-egynegyed Auchan), voltunk vásárlók talán négyen.

Ami szíven ütött, hogy milyen kegyetlenül megdrágultak a rizsfőzők. Rendszeresen nyaggatnak az otthoniak, hogy hozzak nekik, de eltűntek a régi, 3-4-5000 yenes darabok (egy rettentő gagyit láttam hétezerért), és az elit darabok ára meg felment huszonpárezer yenről 40-50 ezerre. A mostani JPY-árfolyam mellett őszintén, kinek kéne 100 ezer forintért egy rizsfőző? (Szabályosan importálva, szállítással-áfával simán lenne 150 is). Gábor felesége mondta, hogy igen, multifunkcionálisak lettek, régen csak rizsfőzésre voltak jók, most meg már kenyeret is sütnek meg lekvárt főznek… lekvár nélkül nincs? Körül fogok nézni a recycle shopokban. És egyébként komolyan, mi a bánat kerül 15 ezer yenbe egy vízforraló edényen? Holdra is száll?

Szintén sokkoló élmény volt, hogy eltűntek az olcsó, 1-100 yenes telefonok. Továbbra is csak készülékkel lehet előfizetést venni, továbbra is csak kétéveset, de most mintha megbolondultak volna: az még hagyján, hogy az ilyen-olyan csoda okostelefonok soktízezer yenbe kerülnek, de a hagyományos, széthajthatós (“kagylós”) modellekért 70-80 ezer yent kérnek? Nooormális?

Végül aztán huszáros megoldás született: a Softbank árult prepaid-kártyát készülék nélkül is, és nekem megvolt a négy évvel ezelőtt vett telefonom, úgyhogy végül összesen egy feltöltőkártyát kellett fizetni (meg kaptam új SIM-et, a régi évekkel ezelőtt lejárt). Én választhattam az utolsó négy számjegyet, mire vigyorogva bediktáltam a 1337-et, de ez itt semmit nem jelent.

Végül, hogy legyen egy kis kaland is, megpróbáltam megtalálni egy vendéglőt, ahol vagy 13 éve jártam utoljára, akkor is csak egyszer. Egész pontosan a kikötőben valahol mutattak a japán egyetemistatársak egy igazi “kamionos/rakodómunkásos” kifőzdét, amiből annyira emlékeztem, hogy hatalmas adag rizseket is adtak. Némi nehezítésképp ez arrafelé volt, amerre sosem járok magamtól (Yokohama állomástól északra, valahol a kikötőkben, de itt sok móló van, a fene tudja, melyik), úgyhogy elkezdtem szépen északra haladni a 15-ös úton, és sorra lefordultam a mólók felé. Az első gyanús volt, hogy nem stimmel, mert egy marha nagy amerikai katonai terület volt arra, de a másodiknál találtam egy vendéglőt, ami nagyon hasonlított, de mintha mégsem ugyanaz lett volna. Mindenesetre tényleg fillérekért és tényleg jót ettem, barátkoztam a szakácsokkal, kiderítettük, hogy ipari méretű rizsfőzőből nincs is villanyos, csak gázzal működő, mondták, hogy melyik céget keressem (még nem adtuk fel teljesen a reményt, hogy egyszer nyitunk egy éttermet Hungáriában, bár a mostani yen-árak mellett bármit importálni…), csak valahogy mintha mégsem ez lett volna.

Levezetésképp még megnéztem két további mólót, és addigra már nagyon messze jártam Yokohamától, annyira biztos nem volt távol… lehet, hogy csak én emlékeztem rosszul. Mindenesetre nagyon jól szórakoztam, én a puccos Japánnál sokkal jobban szeretem a vidéket meg a munkásokat meg az ilyen kifőzdéket, sokkal őszintébb világ.

És legközelebb becsszó, viszek fényképezőgépet is.