Látogatóban a Kuretakénál

Aggasztóan hosszú ideje nem írtam, ami részben jól fejlett mizantrópiámnak köszönhető (amiben nem sokat segít az ideiglenesen nálam állomásozó ifjú Werther sem, akinek szenvedéseiről még nem sikerült eldönteni, hogy életkor- vagy kortünet), részben a motiváltság hiányának. Ha a T. Olvasók nem kommentelnek, vagy legalább tesznek úgy, mintha valakit is érdekelne, hogy mit írok, akkor a fenének sincs kedve itt magamutogatni. (A júliusi keresőszavak közül néhány: lindaxa magyarul, meg rizsfőző pécs, és akkor a toilet szóval idetalálóról ne is beszéljünk.) Tudom, az első komment az lesz, hogy ha nem írok, akkor hova kommenteljenek, előre szólok, hogy ki fogom törölni.

Naszóval, kifigyeltem én, hogy hogyan oldják meg mások a bloggerek motiválását. Ravaszul hagyják, hogy megkörnyékezze őket valami cég, és némi reklámért cserébe írjanak róluk. Ez jön most.

Az történt ugyanis, hogy a jelen blog írója (ez én lennék) beszélt a Maido Kft. igazgatójával (az is, csak felöltözve), és hagytam, hogy megvesztegessem magamat (raktam Morinaga Gateau Chocolat-t a vanília-csoki jégkrém tetejére), és ennek fejében most spontán megírom, hogy 1. igenis kint lesz a Maido az augusztusi AnimeCon-on és 2. irgalmatlan mennyiségű izgalmas dolgot rendeltem (az eredetileg tervezettnél is sokkal többet), úgyhogy ha minden jól megy, és időben megérkeznek, akkor nemcsak shirokumás új kiadványok lesznek, hanem rengeteg ecsettoll és hasonlók. Alább pedig arról fogok mesélni, hogy hogyan is történt ez a bizonyos rendelés.

A maido.hu egyik olyan sikerterméke, amit másnál nem lehet kapni (de ennyiért és ennyi fajtát egyelőre biztosan nem), a Kuretake nevű japán cég ecsettollai. Még tavaly, az ISOT nevű hatalmas irodaszer- és írószerkiállításon ismerkedtem össze közelebbről velük, a No. 8 nevű ecsettolluk már 10 éve is a kedvencem volt. Az idei ISOT alatt sajnos pont Magyarországon voltam, úgyhogy nem volt mit tenni, meglátogattam őket. Narában, merthogy ez a cég bizony nem tokiói.

Nara kicsit arrébb van, úgy 650 kilométernyire. Nincs mese, shinkansen-nel kell utazni, ha egy nap alatt meg akarom járni. Az egyik dolog, amiért szeretjük a www.ekitan.com oldalt,  hogy ezt hajszálpontosan meg lehet tervezni vele. Az ember beírja, hogy fél egy körülre szeretne megérkezni Narába, és Negishi állomáson akar felszállni a vonatra, mire kap 3 (vagy akár 10) változatot, gyorsabbat, vagy éppen olcsóbbat, be lehet állítani, hogy sietve száll át, vagy ráérősen, legyen-e benne expressz, kell-e helyjegy, miegymás. A webes felület persze sokkal látványosabb, de a végeredményt, a kiválasztott útvonalat az ember akár a telefonjára is elküldheti e-mailben, vagy elmentheti szöveges fájlként, így ni:

駅探 テキスト表示画面
検索条件
2009年7月24日12:40 到着 横浜駅→奈良駅
————————————————————————
乗り換え案内結果
横浜 09:19発 - 奈良 12:33着
乗り換え回数:3回
所要時間:3時間14分
料金:12,600円

●横浜
| 9:19発
| JR京浜東北線(普通)[大宮行]4分
| 9:23着
○東神奈川
| 9:25発
| JR横浜線(普通)[八王子行]8分
| 9:33着
○新横浜
| 9:39発
| のぞみ217号(自由席)[新大阪行]2時間2分
| 11:41着
○京都
| 11:49発
| JR奈良線(みやこ路快速)[奈良行]44分
| 12:33着
■奈良
————————————————————————

Most nem fordítanám le az egészet (tessenek bemásolni a Google Translate-be, meglepően pontos), de talán annyi kilátszik a sok kandzsi közül, hogy meglehetősen pontos információt kap az ember, például fillérre a viteldíjat, meg nemcsak az állomások és a vonalak nevét, hanem azt is, hogy az adott vonat egyébként hová megy (tehát pl. a shinkansen-nel Kiotóig kell menni, de maga a vonat Shin-Osakáig megy).

Ha lenne bárki, aki a T. Olvasók közül még nem utazott volna szuperexpresszel, nos ilyen:

Shinkansen inside

Egy kicsit szellősebb repülőhöz hasonlít, vagy leginkább talán egy tiszta szuperexpresszhez. Bent alig érezni a sebességet, néha végigtol a stewardess egy kiskocsit üdítőkkel meg ételekkel, szóval semmi igazán elképesztő nincsen bent… azazhogy dehogynincs. A kocsik között nagyon kulturáltan ki van alakítva kézmosó és WC-k, ez utóbbiból mindjárt japán és nyugati fajta is (ki melyiket szereti), sőt, uraknak van piszoár is:

Shinkansen, Gentlemen

Ez kérem így látszik a legmodernebb, N700-as szuperexpressz folyosójáról is. Engem mondjuk kevésbé zavar (a régebbi japán közvécékbe simán belátni), de láttam már lefagyni külföldinek az arcáról a mosolyt (igen, a shinkansen-en is vannak néha igen részeg emberek, főleg este).

Kiotóból aztán helyi vonat visz tovább. A vidéki vonatok nem olyan puccosak, mint az új tokiói társaik:

Miyakoji train to Nara

Szűk háromnegyed óra, és már ott is voltam Narában.

Japánban az üzleti megbeszélés nem egészen úgy történik, mint a Nyugaton. De hallgassuk meg erről egy nálunk sokkal tapasztaltabb utazó, Dave Barry véleményét:

Az útikönyvek szerint, amikor két japán üzletember találkozik, rendkívül udvariasan próbálnak viselkedni, mindkettő igyekszik a háttérbe húzódni és mentegetőzni, gyakran minden látható ok nélkül:

ELSŐ ÜZLETEMBER: Jó napot, uram.
MÁSODIK ÜZLETEMBER: Jó napot, uram.
ELSŐ ÜZLETEMBER: Nagyon sajnálom.
MÁSODIK ÜZLETEMBER: Borzasztóan sajnálom.
ELSŐ ÜZLETEMBER: Ki nem állhatom magam.
MÁSODIK ÜZLETEMBER: Mocsári töltelék vagyok.
ELSŐ ÜZLETEMBER: Köröm piszka vagyok.
MÁSODIK ÜZLETEMBER: Ki kéne végezni engem.

Csak miután egy jó darabig ilyeneket mondtak, azután látnak az üzlethez. Hasonlítsuk ezt most össze amerikai üzletemberek átlagos párbeszédével:

ELSŐ ÜZLETEMBER : Bob!
MÁSODIK ÜZLETEMBER: Ed!
ELSŐ ÜZLETEMBER: Hogy ityeg a fityeg?
MÁSODIK ÜZLETEMBER: Ahogy ityegtetik!
ELSŐ ÜZLETEMBER: Hö!
MÁSODIK ÜZLETEMBER: Te, azok a R-243-J-k, hát a legtöbb, amit adhatunk, darabonként 3 dollár 80.
ELSŐ ÜZLETEMBER: Kapd be, Bob.
MÁSODIK ÜZLETEMBER: Hö!

Ez persze kicsit túlzás, de tény, hogy rettentő udvariatlan dolog egyből holmi rendelésekre terelni a szót. Tény, én is udvarias voltam, hogy elmentem hozzájuk (végül is le lehetett volna telefonálni meg levelezni az egészet), de arra azért én sem számítottam, hogy a Kuretake Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának (ez a látszat ellenére öt embert jelent) több mint a fele velem fog foglalkozni több órán át.

Olyannyira nem üzlettel kezdődött a dolog, hogy megkérdezték, hogy szeretnék-e ebédelni (én a nap szinte bármely szakában mindig szeretnék ebédelni, kivéve talán ebéd után rögtön), és kérdezték, hogy mit. Én próbáltam tréfával elütni a dolgot – 質より量、sicu jori rjó szó szerint azt jelenti japánul, hogy minőség helyett inkább mennyiség, azaz kár belém a drága dolog, csak legyen sok -, amit azért eléggé szó szerint vettek, mert megmutattak egy helyi vendéglőt, amelyik valóban a zabagépekre szakosodott:

Gattsuri-tei, Nara

Az utolsó kandzsit tán fel tetszenek ismerni, ez a korábban emlegetett teisoku, azaz menü szóból a tei, a gaccuri pedig olyasmit jelent, hogy “jól beenni”. Az aprócska tál rizs is ezt a képzetet erősíti, és a menük meghökkentően olcsók és nagyok. Alapból negyven (40!) deka rizs jár hozzájuk. Aki nem akarja betegre zabálni magát, bent ötféle módon cserélheti el a rizst kisebbre és még valami másra (pl. curryszószra, vagy hazavivős rizsgombócra), aki meg igen, az plusz 170 jenért kap 80 deka rizst. Én a curryt választottam az egyébként rántottcsirkés menü mellé, és hát igen jóllaktam.

A gyár bejáratánál kis gyűjtemény látható a cég termékeiből (és igen, lehet vásárolni, ha az ember akar, de hát én nem egyesével akartam):

Kuretake entrance

Visszatérve az előző témához, a japán tárgyalás nem úgy megy, hogy belecsapnak a lecsóba. Irgalmatlan mennyiségű udvariaskodás veszi kezdetét, kerülgetve a kását. Az én esetemben ugye az volt az ürügy a mellébeszélésre, hogy mivel nem voltam a kiállításon, nem láttam a cég idei legújabb termékeit. Úgyhogy több mint egy óra hosszat ezeket mutogatták nekem. Az egyik újdonság a szagos ecsettoll. Nem viccelek: megcsinálták, nem kevés munkával (újfajta, duplán szigetelős patronnal), hogy az eddig szagtalan ecsettollaknak legyen az igazi, dörzsölt tushoz hasonló szaga (és akkor persze már háromféle, nem mintha meg tudnám különböztetni). Amilyen maflán hangzik a dolog elsőre, tényleg nagyon klassz: bárki, aki írt már dörzsölt tussal (és ugye a japánok az általános iskola miatt mind ilyenek), kedves nosztalgiával emlékszik vissza a tus szagára (később kipróbáltam vagy tíz japánon, tényleg). A szagos tollak külsőre persze ugyanúgy néznek ki, mint a nem szagosak, szóval fényképen nem jön le jól az extra (japánul puraszu arufa, azaz plusz alfa), de tessék, itt vannak a színes ecsettollak, amelyekkel nemcsak festeni lehet, hanem kifesteni is:

Kuretake color brush pens

Ezek egyébként teljesen normális levelezőlapok, szóval kifestés után fel lehet adni őket egymásnak, vagy akár a nagymamának… ha minden jól megy, valami hasonlót mi is fogunk kínálni (meg persze színes ecsettollakat).

Kuretake color brush pens 3

Némi kerülgetés után persze előbb-utóbb konkrétumokra is sor került (szerencsére ismertem az illemet, nekem kellett mondani, hogy akkor beszéljünk a rendelésről, nekik ugye ez kínos), és sok-sok további udvariaskodás után bizony közel 100 kilónyi ezt-azt rendeltem (nem mind ecset, lesz majd kalligráfia-túlélőkészlet fiús és lányos színekben, dörzskő, tus, és még sok-sok minden más, most képeket próbálok szerezni, hogy a T. Érdeklődők még az AnimeCon előtt láthassák őket).

A jól végzett munka után nem maradhatott el a kötelező japános fényképezkedés sem, én a meleg miatt kicsit rövidre vágtam pár nappal előtte szőke fürtjeimet:

Kuretake kokusaibu

Jól látható, hogy körülbelül egyforma súllyal képviseltettük magunkat, én és a nemzetközi részleg.

2 thoughts on “Látogatóban a Kuretakénál

  1. Helló!
    Én örülök hogy újra itt vagy, mindig várom az írásaidat. Tetszenek az élménybeszámolók főleg ha képekkel is illusztrálod.MÉg sok jöhet. :)

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.