Lekváros… nem, motoros bukta

Sajnos, elég precízen láttam én előre a mai nap történéseit: tényleg elmeszeltek elsőre, és még csak nem is nagyon mondhatom, hogy igazságtalanul. Komoly baj persze nem történt, nem ültem fel fordítva a motorra, az akadálypálya sem jelentett gondot, csak sok kihagyás után egy CB 750-es Honda azért nem olyan evidens, és amikor az egyik helyen kifordultam és a mintegy 70 centis sávból átcsúsztam a másikba, éreztem, hogy ezt nem veszik jó néven. Igazság szerint ezt még valószínűleg megbocsátották volna, de két jobbra fordulásnál nem soroltam át a jobb oldali sávba, illetve – ezt nem tudom, hogy végül is beleszámított-e – a vizsgabiztos ki volt akadva, mint az órarugó, hogy “Shirokuma-szan minden egyes megállásnál a jobb lábát teszi le. Japánban ezt nem így csináljuk, hát rossz felé dönti a motort meg elviszi a lábát az autó!”

És tényleg. Na mindegy, gyakorlásnak nem volt olcsó (2950 yen az illeték), de most már tudom, hogy mire kell figyelni. Jövő kedden újra megpróbáljuk.

És akkor egy kicsi japán nyelv, mert hiányolták páran. Szóval az van, hogy még mindig folyamatosan szembesülök azzal, hogy milyen sok szakterület milyen sok szavát nem értem. Ugyanakkor épp a minap vigyorogtam azon, hogy viszont az aktív szókincsem részét képezik a gurabo és konpane szavak. És most épp azon akartam élcelődni, hogy na, ezt vajon ki szótárazza ki, amikor is szembesültem azzal, hogy az EDICT-ben benne van a második.

De rántsuk le a titokról a leplet: az első a gurafikkuszu bódo (igen, graphics board, videokártya), a második pedig a kontoróru paneru (control panel, vezérlőpult) rövidítése.

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.