Hiroshima-Miyajima

Hát elindultunk. A nap első, és nagyobbik része nemigen állt másból, mint hogy először szépen elvonatoztunk (vagy inkább HÉV-eztünk) Kita-Urawától Tokió állomásig (igen, Tokió legnagyobb vasútállomása Tokió névre hallgat, Kiotóé Kiotóra, és így tovább), ahol is átszálltunk a Shinkansenre, egészen pontosan a Nozomi nevű szuperexpresszre, amelyik aztán alig négy óra alatt elvitt bennünket Hiroshimára.
Hiroshimán már vártak bennünket a buszok. Jut eszembe, mindig 3 buszra kellett szállni, és az egyszerű szervezés érdekében mindenkinek ugyanarra. Így tehát hiába barátkoztam össze az előző buszból néhány emberrel, buszra szállás előtt mindig fájdalmas búcsút kellett vennünk egymástól.
Hiroshimán természetesen a béke-emlékparkba cipeltek el bennünket. Ez egy nagy park, az egyik szélén múzeummal, amelyik az atombomba borzalmait örökíti meg, a közepén különféle emlékművekkel, a túlsó felén pedig egy szándékosan romokban hagyott épülettel, az “Atombomba-dómmal”.
Azt hisszük, mindent tudunk az atombombáról, pedig dehogy. Természetesen a múzeumban szándékosan ki van hangsúlyozva az iszonyat, a nyomorúság és a szenvedés, de úgy gondolom, mindenkinek el kellene mennie egyszer életében Hiroshimába, és akkor talán tényleg leszerelnék az összes atombombát. Félreértés ne essék, a japánok tényleg ritka szörnyűek voltak a második világháborúban, de az atombomba nem katonákat ölt meg. Mászkáltam még egy kicsit az emlékparkban – a múzeum után volt még majd háromnegyed óra szabadidőnk; az egyik emlékmű tövében megszámlálhatatlan mennyiségű origami daru volt. Okosabb híján én is hajtogattam egyet, letéve a többi mellé. Aztán sokáig csak ültem.
Végül is aztán tovabuszoztunk, Miyajima-guchiig, ahol is kompra szálltunk. Őszintén bevallom, nem szótároztam ki Miyajimát, így nem igazán tudtam, hogy Japán három lexebb helye között tartják számon. Igazából csak másnap kezdtem gyanakodni, a hegy tetején…
Miyajima egy nem túl nagy sziget, mintegy negyven perc autóútra Hiroshimától. Átkelve a szigetre, kilépve a hajóállomás kapuján, egyszer csak egy őz nézett ránk. Kiderült, hogy teljesen szabadon élnek az őzek a szigeten, és teljesen szelídek, több ezren vannak – a dolog odáig megy, hogy helyi törvény tiltja ki Miyajimáról az összes olyan kutyát, amelyik őzet eszik.
Miyajimán egy igazi japán fogadóban, ryokanban szálltunk meg. Tehát tatamis szobák, este melegítő helyett yukata, tus helyett o-furo, japán stílusú fürdő, meg miegymás.
Eléggé meleg volt, amikor megérkeztünk, ezért – különösen, hogy ajánlották – felmentem a közös fürdőbe fürdeni. Miután a szobában is volt zuhany, 110-ünk közül körülbelül harmincan csinálták ezt, különösen az angolszászok és az európaiak negligálták a dolgot. A japán fürdőben először is, az ember leszappanozza magát, ülve, mert elég közel vannak egymáshoz az emberek, ha sokan vannak, és ha már teljesen tiszta, akkor megy bele a nagy közös medencébe, amelyet kizárólag arra használ, hogy jól átmelegedjen. Igen furcsán hangzik, hogy átmelegedjen a gatyarepesztő nyári melegben, de a dolog tényleg működik: utána sokkal kevésbé izzad. Végül, mexáradva, yukatát, könnyű esti kabátot vettünk, és úgy mentünk le vacsorázni. Nagy vacsit szerveztek, telis-tele mindenféle japán étellel, úgyhogy meg is kínlódtam vele rendesen. Néhányan karaokéztak, az egyik kísérő teljesen onnagata (a kabukiban hívják így a női szerepekre szakosodott színészeket), akarom mondani, feminin, a csípőmozgása valami elmondhatatlan – kár, hogy nem a mi buszunkban utazik, a mienk egy eléggé savanyú nő.
Vacsora után egy csomóan, úgy ahogy voltak, yukatában, kimentek egy kicsit sétálni. (Három nappal később tudtuk meg, hogy a japánok soha nem mennek ki az ilyen fajta yukatában az utcára, csak ha vesznek rá valami mást.) Én sem voltam kivétel, bár én nem a legfényesebb helyek felé mentem, hanem egy picit fel a hegyre, meg a parton sétáltam. A kilátás csodálatos volt, én yukatában, helyenként őzek mászkáltak mellettem, autó egy szál se – szóval meglehetősen szép volt. Annyira megtetszett a japán fürdő, meg egyébként is jól kimelegedtem, hogy este még egyszer felmentem az ötödik emeletre a fürdőbe. Később egyébként több lány állította, hogy elsőre elnézte a feliratot – nem csoda, kanjival volt –, és majdnem a férfi fürdőbe jöttek be. Igazán kár, hogy időben észrevették.

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.