Sokadik impressziók

Azt hittem, kijövök Japánba, immár n-edszer, és majd újból elkap a közléskényszer, oszt nem.

Azért két hét után – még ha eléggé szanatóriumosra is sikerült, a napok jellemzően a déligalvás-fordítás-sportklub-szuszóka-mégtöbbfordítás-Skype-elégmárafordításbólnézzünkHírózt menetrend szerint teltek – így tudnám összefoglalni a benyomásokat:

  1. Nagyjából egyidős a két robogóm (az otthoni kicsit idősebb, de három évig ugye nem nagyon használtam) és a bukósisakjaik is, mégis, az otthonin a második szemellenző karcolódik átláthatatlanra, az itteni meg négy éve hibátlanul bírja, alig van rajta karc. És otthon nem merek szemüveg nélkül motorozni (a múltkor a Fradi-pályánál frankón egy nylonzacskót csapott az arcomba a szél, úgy hatvannal), itt meg úgy kell megerőszakolni magam, hogy le akarjam hajtani a szemellenzőt. Mondjuk az is igaz, hogy az itteni robogó 50 köbcentis, és az átlagsebesség 20 alatt van (és 40 felett is ritkán megyek), de akkor is.
  2. Annyival, de annyival jobb itt a rizs… kirúgtam a hámból, és ha már vettem rizst, akkor kivételesen nem a legolcsóbbat, hanem akkor már legyen kosihikari, jó, nem niigatai (az kb. a legdrágább rizs Japánban), hanem Tocsigi prefektúrából származó, de akkor is jó. Tényleg. Nem vagyok normális, hogy korábban mirelit csáhan-okon meg mikrózható rizseken éltem.
  3. Egyre olcsóbb minden. Az importdolgok az erős yen miatt, egy csomó dolog az olcsóbban importált nyersanyagok miatt (a Gjómu Szúpá-ban 70(!) yen a 8 szeletes kenyér, tizensok éve 118 yen volt az abszolút minimum, amit találtunk), egy csomó dolog (pl. LED-es tévék) meg azért, mert ölik a japán ipart, sehogy nem fogynak a dolgok, nem győznek már akciózni. Magára valamit adó japán régen inkább nem evett, de nem vett koreai holmit, most meg az LG vezeti a monitoreladásokat…
  4. Még mindig sokkal finomabb az itteni MacDonalds, mint az otthoni, ráadásul mindenféle új, csirkés szendvicsek vannak (egy közülük meg 100 yen, nagy hús, siavasze (“bódottá”)).
  5. Ha itt lekapcsolja a szolgáltató az internetet, mert nem fizettem időre, majd felhívom, hogy bocsánat, külföldön voltam, de 10 perce befizettem az éjjel-nappaliban, akkor azonnal visszakapcsolják a netet, nem várnak 3 munkanapot és/vagy hogy beérkezzen a pénz. Elhiszik.

2 thoughts on “Sokadik impressziók

  1. “Nem vagyok normális, hogy korábban mirelit csáhan-okon meg mikrózható rizseken éltem.”

    Pár év, és ezt fogod mondani a hetven jenes kenyérről. Ég és föld egy igazi kenyérrel összehasonlítva. :p

  2. Nagyon jó kis 70 yenes kenyér… főleg most, hogy éppen nincs rendes japáni fizetés… :-))

    Kicsit komolyabban, persze, de inkább csak ürügynek kell a melexendvics teteje alá, nyersen én sem eszem… :-)

Leave a Reply