Route 19 and 20, avagy úton hazafelé

Készült egy pár kép a hazafelé úton is, de igazából sok hozzáfűznivalóm nincsen, aki érti, hogy miért szeretek én Japánban a hegyek között, és nem a nagyvárosban, az ennyiből is érti, aki meg nem, lapozzon. Ez itt a 19-es út nem messze Naraitól:

és egy kicsit előrébb (ha nem lenne világos, legalább 700 méterrel vagyunk a tengerszint felett):

és még egy kicsit arrébb:

A vasút jobboldalt megy az út mellett, itt éppen Niekawa állomás közelében járunk:

Itt meg még jobban látszik a vasút:

Közeledünk Shiojiri belsejéhez (alacsonyabbak a hegyek):

Balra már egész sok sík rész látható:

Shiojiri egyébként a boráról híres Japánban, de ez nem jelenti azt, hogy ezek a borok jók is. Kevés a napfény, ezért egész máshogy művelik a szőlőt, magasra, vízszintesen felfuttatva:

És akkor már ilyenre vágják a helyi körtefákat is (hogy több napfény érje):

Itt sem ismeretlen a “szedd magad”-akció, XXX-gari (狩り, szó szerint “vadászat”, XXX helyére a kívánt gyümölcs helyettesítendő be) névre hallgat:

Shiojirinél áttér az ember a 20-as számú főútra, és elkezd araszolni fel a hágón:

amíg végre eléri a tetejét:

és szembesül vele, hogy milyen magasan is járt:

Az egész kitartóaknak pedig itt egy panorámakép Szuváról (a tó mellett sorra Okaya, Suwa és Chino városok vannak), talán valamennyire látszik a tó is:

2 thoughts on “Route 19 and 20, avagy úton hazafelé

  1. Jók a képek, de valami hiányzik a képekről, nem látszik dugó az úton. :) Nagyon kellemes utad lehetett, szép idő kis forgalom, a legjobb.

  2. A 19-esen ezen a szakaszon (Shiojiritől délre) nem nagyon van dugó, valóban egészen más a helyzet már északra, Matsumoto felé…

Leave a Reply