Yuigahama Beach (由比ヶ浜海岸)

Körutunk következő állomása végre a tengerpart (mintegy 2 km-re a Hacsimangútól). Ugyan Tokiónak is van tengerpartja, de Kamakura már régóta afféle kiránduló- és fürdőhelynek számított. Innen jöttünk:

Yuigahama 3

Ez a rész Yuigahama Kaigan (Juigahama Part) névre hallgat. Nagyjából pontosan itt, a kereszteződésnél fut a Namerigawa nevű folyó a tengerbe (nem, nem a folyó épült a kereszteződéshez):

Yuigahama - Namerigawa

A Namerigawát én egyébként azért utálom, mert egy ugyanilyen nevű másik volt Toyamában, amit persze Namerikawának olvastak, és én azt láttam előbb, és rém büszke voltam magamra, hogy ki tudom olvasni (aztán közben meg nem).

A Wikin el lehet olvasni, hogy bár Inamuragasakitól az egész háromkilométeres partot elvileg Yuigahamának hívják, valójában a keleti részét mégis inkább Zaimokuza Beach néven emlegetik, ezt itt ni:

Yuigahama 1

Yuigahamának inkább a nyugati (jobbra) felét hívják:

Yuigahama 2

A földrengéseket – és velük együtt a cunami-kat – Japánban elég komolyan veszik. Helyes kis táblák figyelmeztetik a turistákat és strandolókat, hogy földrengés esetén tessék rendkívül gyorsan arrébb kotródni a parttól (az alsó sor azt jelzi, hogy itt 3.9 m a tengerszint feletti magasság, és tényleg):

Tsunami sign 1

Van részletesebb cunamimagyarázós tábla is, turistáknak is olvasható nyelven, bár a szokásos tündéri japán bürökrata bükkfaangolsággal megfogalmazva. “Még ha nem is szól a cunamiriasztó, figyelje a tenger felszínét. Ha bármi furcsát lát, kotródjon…”

Tsunami sign 2

(Japánul egyébként sokkal aranyosabb formában van megfogalmazva, “ha megjelenik a figyelmeztetés, hagyjuk abba a fürdőzést, mert veszélyes”).

Ugye most a tengerpart teljesen üres, igaz? Én jártam itt olyankor (pl. tűzijáték idején), amikor konkrétan nem lehetett egyszerűen leülni (szó szerint félórás sorokban álltak a lányok a vécék előtt). De nyáron, strandidőben is jó sokan vannak, olyannyira, hogy a tengerparton földalatti parkolót építettek (amint azt a felirat is tanúsítja):

Yuigahama underground parking place

Búcsúzóul pedig íme, egy panorámakép egész Yuigahamáról, visszanézve (olyan 2 km-rel arrébról):

Yuigahama panorama

2 thoughts on “Yuigahama Beach (由比ヶ浜海岸)

  1. De ez a kihaltság a japán uniformizmus része. Ha nincs valami nagyobb mennyiségű embert megmozgató esemény, akkor elég kihaltak az ilyen helyek. Jártam itt 2006 kora májusában, akkor elég sok szörfös volt kint, pedig ritka hideg volt. :D
    Csak nekem frissül furán az oldal? Hetekig semmi, aztán egy hónapokkal előbbi bejegyzés jelenik meg.

Leave a Reply